„A máig legnépszerűbb film Budapesten”

David Itzkoff: Robin / Partvonal Könyvkiadó, 2019

Egy szomorú nevettető nem mindennapi élete – David Itzkoff monográfiájában izgalmas és kimerítő portrét rajzol korunk egy már nem élő komikus zsenijéről, Robin Williamsről.

Robin Williams sokunk számára a derűt, a nevetést, az emberséget, az önfeledtséget jelentette – egyszóval az emberi élet jobb oldalát. Bohóc volt ő, a legjobb értelemben – bohóc, aki szórakoztat, aki két órára kiragad a mindennapok taposómalmából, és aki – ha csak erre a röpke időre is – mássá, jobbá tesz bennünket is. Ezért is volt valódi sokk sokunk számára, akik csak távolról, filmjein keresztül ismertük őt, mikor öt évvel ezelőtt önkezével vetett véget életének. Nem tudtuk, hogy a mindig derűsnek látszó komédiás életét valójában mély szomorúság hatja át, hogy miközben mi az ő filmjeiben találtunk és találunk vigaszt, ő egyre inkább az alkoholban talált, és végül már abban sem.

robin.jpg

David Itzkoff magyarul nemrég megjelent könyve egy tragikus sors lenyomata, egy olyan ember sorsáé, aki másokat mindig meg tudott nevettetni, de saját élete egyre jobban kicsúszott a kezei közül. A drog és az alkohol már fiatal korától segédeszközként szolgált számára, kezdetben még nem annyira az élet, mint inkább a folyamatos szereplés, az állandó pörgés elviselésére, ahogy az nem szokatlan a saját határaikat feszegető művészeknél. Aztán jött a házasság, az első gyermek, majd újabb házasság és újabb két gyermek, a filmes sikerek, közben kicsit alábbhagyott az önpusztító életmód, hogy aztán újult erővel térjen vissza, újabb váláshoz vezetve, majd egy szívműtéttel súlyosbítva. Végül pedig a betegség – legyen az Parkinson-kór vagy más –, amely a végső kétségbeesésbe és az öngyilkosságba taszította Robin Williamst.

Persze félrevezető lenne, ha azt írnánk, az ötszáz oldalas kötet pusztán egy híres ember kálváriájának története. Ugyan ez teszi igazán megdöbbentővé és érdekfeszítővé a könyvet, de egyszersmind klasszikus művészéletrajzot is olvasunk, méghozzá hatalmas forrásanyagra támaszkodó (csak a forrásjegyzék 24 oldalt tesz ki), mégis olvasmányos, nehezen letehető munkát. Az újságíró Itzkoff mindenkivel beszélt, akivel tudott, és aki hajlandó volt a mikrofonja elé állni; kiválóan ismeri a 70-es évek amerikai stand-upjának számunkra, magyar olvasók számára jórészt ismeretlen világát, a nyolcvanas évek amerikai televíziózását, vagy a kilencvenes és a kétezres évek Hollywoodját. Láthatóan mindent látott, hallott és olvasott Robin Williamstől és Robin Williamsről.

Robinnak – hívjuk így, ahogy a könyv is – nem adták könnyen a sikert: bejárta a szórakoztatóipar szamárlétráját. Stand-uposként kezdte nyugati parti klubokban, miközben klasszikus színészetet tanult, színitanoncként Shakespeare-darabokban is fellépve. Egész életművére jellemző az a kettősség, amelynek gyökerét Itzkoff apja és anyja eltérő karakterében látja meg: a szigorú, komoly apa, aki felelősségteljes állásokban dolgozva jómódot biztosít a családnak, és a kedves, vidám, kissé bohókás anya, aki humoros versikékre tanítja a kis Robint.

robin_2.jpg

Robin stand-uposként és vígjátékszínészként a nagy nevettető, de van komoly oldala is, ahogy az az olyan nagy sikerű filmjeiben látható, mint a Holt költők társasága, ahol a szabad szellemű, a megrögzött szokásokkal szembemenő irodalomtanárt alakítja, vagy éppen a sok évnyi várakozás után a megérdemelt Oscart elhozó Good Will Hunting a fiatal zsenit segítő matematikaprofesszor szerepével. Szinte kivétel nélkül pozitív hősöket alakít, humoros vagy humánus figurákat – ilyen kivétel az Álmatlanság Christopher Nolantől, ahol egy pszichopata sorozatgyilkos szerepébe bújik, akit az Al Pacino által játszott nyomozó próbál elkapni.  

Számos neves rendezővel és színésszel dolgozhatott együtt: Nolan és Al Pacino mellett Steven Spielberggel, Woody Allennel, Robert De Niróval, az elsőfilmes Matt Damonnal és Ben Affleckkel, miközben Billy Cristallal és Whoopy Goldberggel vezetett közös show-t. Még színiiskolás éveiben kötött barátságot Christopher Reeve-vel, aki ugyancsak megjárta a poklot súlyos lovasbalesete miatt, amely egy életre tolószékhez szögezte – Robin mindvégig kitartott barátja mellett. Egy kiváló színész és egy nagyszerű ember élete bontakozik ki előttünk, aki nemcsak filmjeiben volt emberbarát, hanem a való életben is, miközben rendületlenül csalta feleségeit, napokra magára hagyta családját, alkohol és drogok hatása alatt dorbézolt, de aki mindig be is ismerte hibáit és bűneit, és folyton arra törekedett, hogy normális, gondoskodó családapává váljon.

A könyvet és a filmográfiát végignézve feltűnő, hogy mennyi közepes és gyenge, mára már el is feledett filmben és sorozatban kellett ahhoz szerepelnie, hogy megszülessen az a néhány nagy mű, amely miatt örökké emlékezni fogunk rá. A Jó reggelt, Vietnam!, a Holt költők társasága, A halászkirály legendája vagy a Good Will Hunting az ilyen mérföldkövei életművének, miközben főleg az utolsó tíz évben már csupa silány munkában kapott szerepet. Az az ember, aki annyira vágyott az elismerésre, aki olyan sokáig nem hitt saját tehetségében, életének utolsó tíz évében azt kellett tapasztalja, hogy egyre kevésbé számítanak rá nagy szerepekben, és be kell érnie az olcsó szórakozást nyújtó munkákkal. Persze mindezek semmit nem vonnak le művészetének értékéből.

1988-ban egy showműsorban Robin az öreg Robin Williamst alakította, aki fiával együtt tekint vissza nem túl sikeres életére. Egyik nagy bukására utalva fia azt mondja, mikor az öreg Robin arra panaszkodik, senki nem emlékszik már rá: „Ebben tévedsz apa. Igenis emlékeznek rád. A Popeye a máig legnépszerűbb film Budapesten.” Az önironikus jóslat nem vált be: sokan emlékezünk Robin Williamsre, és nem csak Budapesten. De hogy itt is minél többen emlékezzünk, ahhoz jó mementóul szolgál David Itzkoff szerencsére már magyarul is olvasható könyve.