Múlt és jelen

Lee Child talán eddigi legszokatlanabb regényét írta meg.

A Múlt idő számos apróságban különbözik az eddig megjelent Jack Reacher-történetektől, a legnagyobb eltérést azonban talán az jelenti a sorozat összes többi részétől, hogy Child magányos igazságosztó hőse eddig lassan, türelmesen göngyölítette fel az adott történetekben vázolt, sokszor nehézkesen előbukkanó bűnügyeket vagy erkölcstelenségeket, most azonban – miközben a saját családi háttértörténete után nyomoz – csak úgy véletlenül keveredik bele a körülötte folyó ügyekbe.

tc.jpgTom Cruise Jack Reacher szerepében

De vissza az elejére, hiszen az emberi kapcsolatait általában nulla közelébe redukáló Reachertől talán már az is kissé érzelgősnek hat, hogy – pusztán mert meglátott egy helyiségnévtáblát – rögtön az édesapja gyerekkora után kezdjen kutatni. Jack Reacher eddigi, jellemzően „miért ne?”-, vagy felszínes kíváncsiság-alapú döntéseit talán kezdik felváltani a kissé érzelmesebb, mélyebb motivációk? Lehet, hogy ő is öregszik...

multido_rm.jpgA Múlt időben éppen ezért kettő, párhuzamosan futó rejtélyről olvashatunk – az egyik a Reacher családfájához kötődő ellentmondássokkal kapcsolatos, a másik pedig a már megszokott, jelenben játszódó, különösen erkölcstelen bűncselekmény, mely azonban a dolog jellegéből adódóan nem kelti fel a hivatalos szervek figyelmét. (Az most mellékes, hogy a cselekmény végére a két szál lazán össze is fonódik.)

A Múlt idő előnye, hogy egy rejtély helyett kettőt kapunk, hátránya, hogy ezúttal hiányzik a Child-Reacher párostól megszokott alapos, részletes, minden apróságra kiterjedő szituációkibontó leírás. Ez azonban nem megy a regény rovására, és nem von le az olvasási élményből, mert azért így se panaszkodhatunk felületességre.

Mindemellett a regény fenntartja a sorozatot lelkesen követő érdeklődők kíváncsiságát is, hiszen ez után izgalmas kérdés az is, hogy valóban személyesebb, már-már érzelmesebb húrokat kezd-e el Jack Reacher pengetni (ennek nyomát már a Néma városban és az Éjféli szállítmányban is láthattuk), vagy minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Nos, ez kevesebb mint egy év múlva kiderülhet.