Modern Satyricon

Pier Paolo Pasolini: Olaj (Kalligram, 2015)

Pasolini brutalitással és pornográfiával átszőtt utolsó regényében az olajmaffia nyomába ered.

1975-ben a Mindenszentekről Halottak Napjára virradó éjszakán brutális kegyetlenséggel megölték a korszak egyik leghíresebb és leghírhedtebb filmrendezőjét, Pier Paolo Pasolinit. Halálának okáról és körülményeiről számos találgatás lát napvilágot mind a mai napig, miután a gyilkossági ügyet nem sikerült megnyugtatóan lezárni. A legkülönbözőbb elméleteket vázolták fel a politikai leszámolástól kezdve a szexuális gyilkosságig, sőt olyan meglehetősen abszurd elképzelés is született, hogy Pasolini saját maga tervezte és rendezte meg a halálát.

pier-paolo-paoslini.png

Hogy még mindig az olasz napilapok címlapjára lehet kerülni a rejtélyes üggyel, mutatja, hogy egy felsőházi képviselő néhány éve azzal állt elő, hogy tudomása van az Olaszországban nem csak filmrendezőként, de íróként is jól ismert művész utolsó regényének, az itt tárgyalt Olajnak néhány nem publikált fejezetéről, amelyben állítólag sötét ügyekre derül fény, és amelyek így nyomós indokot szolgáltattak volna felderítőjük megöléséhez.

A regény címe ugyanis – olaszul Petrolio, vagyis „kőolaj” – a nagy olasz állami olajcégre, az ENI-re utal, amelynek igazgatója 1962-ben halálos repülőgép-balesetet szenvedett, a halála körülményeiben nyomozó újságírónak pedig nyoma veszett. Utódjának ügyei Pasolini érdeklődését is felkeltették, és róla mintázhatta a regényben feltűnő Troyát, akinek cégbirodalmáról részletes leírást közöl. Akárhogy is, a 70-es évek Olaszországában nem mentek ritkaságszámba a véres leszámolások – Aldo Moro miniszterelnököt Pasolini után három évvel gyilkolták meg –, és nem zárható ki, hogy az Olaj írója is azért végezte olyan kegyetlen módon az ostiai tengerparton, mert túl sokat tudott.

Mindez azonban a csak évekkel szerzője halála után, 1992-ben megjelent regény esztétikai megítélését aligha érinti, annál is kevésbé, mert a 650 oldalas monstrumnak csak egy töredékét teszik ki az olajmaffia témájában jártas olvasók érdeklődésére számot tartó részek. Így aki szövevényes gengszersztorira számít, annak csalódnia kell: az Olaj nemcsak a krimi műfajának minden elemét nélkülözi, hanem egész poétikáját tekintve meglehetősen posztmodern beütésű regényről van szó. Még akkor is, ha a fordító, Puskás István joggal jegyzi meg utószavában, hogy Pasolini művét nem jellemzi a posztmodernre jellemző értékrelativizmus, hanem nagyon is határozott és egységes szerzői világnézet áll mögötte, ami nem mellesleg az elkötelezett marxista, antifasiszta és antikapitalista Pasolini egész művészi munkásságára érvényes.  Nem véletlenül választott témájául éppen egy olajcéget, főszereplőjéül pedig ennek egy alkalmazottját, a fiatal mérnököt, Carlót.

olaj.jpg

A posztmodern jellegű poétika mindazonáltal fontos jellemzője a műnek: töredékessége nemcsak befejezetlenségéből adódik, hanem Pasolini szándékosan is töredékesre vette. Lineáris történet eleve nehezen rekonstruálható; Carlo, pontosabban a Carlók sztoriját pedig folyton-folyvást megakasztják különböző témájú és műfajú részek, úgy mint a Troya-birodalom részletes leírása, egy modern Argonauták-történet címszavakban való elmesélése, vagy éppen különböző jegyzetek, amelyekről a nem informált olvasó nem tudja biztosan, hogy ezek valóban csak jegyzetek, vagy szándékosan íródtak jegyzetformában.

A regény maga egyébként nem is fejezetekre, hanem „jegyzet” nevű számozott egységekre tagolódik. Pasolini nyíltan megmondja, hogy a regénynek „úgy kell kinéznie, mint egy eddig még kiadatlan szöveg kritikai kiadásának”, zárójelben megjegyezvén, hogy „monumentális munka, egy modern Satyricon” (7.). Később azt olvashatjuk, hogy műve „nem lánc-regény, hanem kupac-regény, tehát érthető, ha az olvasó kicsit el van tévedve” (119.) – ez a „kupac-regény” kifejezés valóban érzékletes kifejezése a szöveg elbeszéléstechnikai kaotikusságának, amiben el-eltéved az olvasó. Pasolini nem bújik fiktív elbeszélő álcája mögé, ő maga beszél, közli gondolatait, vagy az írással kapcsolatos problémáit, nehézségeit.

Nemcsak a regény egésze, a fő szál is sokszor nehezen követhető, már csak azért is, mert főszereplőnk, Carlo, mindjárt a történet elején kettéválik Carlo I-re és Carlo II-re, ahol előbbi egy jól szituált, középosztálybeli mérnök, utóbbi pedig egy szenvedélyeinek élő ösztönember. Ez a megkettőződés jelentősen megnehezíti a történet követését, és nem tűnik igazán indokoltnak az alkalmazása. A dolog akkor bonyolódik meg végképp, amikor előbb az egyik, majd a másik Carlo is nemet vált, egész pontosan melleik és női nemi szerveik fejlődnek ki. Az egyik Carlo az új szituációt arra használja, hogy egy csoport fiatal férfival egyenként, gyors egymásutánban kielégíttesse magát, a másik pedig egy fiúval, Carmeloval kerül szexuális kapcsolatba. A regény mintegy felénél Carlo II figurája eltűnik, de hogy miért, nincs rá magyarázat.

paso2.jpg

A szexualitást középpontba állító részekben erőteljesen megmutatkozik Pasolininek a test iránti érdeklődése, ami a számtalan meztelen embert és nemi szervet megmutató, a regénnyel párhuzamosan készült híres Élet-trilógia filmjeiben (Dekameron, Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka virágai) is megfigyelhető. Annyi és olyan részletes leírást férfi nemi szervekről, amennyi az Olajban olvasható, valószínűleg egy célzottan pornográf regényben sem találunk. Ennél is zavarba ejtőbbek a Carlo deviáns szexualitását kendőzetlenül leíró részek, amelyekért bizonyosan kijárt volna Pasolininek néhány feljelentés a korabeli Olaszországban, ha nem csak 1992-ben jelenik meg a regény. (Pasolini valószínűleg így is csúcstartó a feljelentések számát tekintve, több százzal büszkélkedhet.)

A test leírása mellett a másik, amiben Pasolini feltűnő részletességre törekszik, a tájleírások. A táj nála sohasem szép: ez a római külváros, a borgata csúnya, lepusztult vidéke, amely korai filmjeiben, A csóróban vagy a Mamma Rómában minden bájnélkülisége ellenére már-már vallásos szenvedéstörténetek színhelyévé magasztosult. Az Olajban szintén többletjelentést kap a táj. Nem egyszerűen helyszíne, hanem szereplője is a történetnek. Soha nincs ember nélkül: a benne élő emberekkel lesz az, ami.

Az Olaj nehéz könyv, nemcsak fizikai tömegét, hanem olvashatóságát tekintve is. Aki Pasolini írói életművével akar ismerkedni, inkább a Kalligram hiánypótló Pasolini-sorozatának olyan korábbi darabjával kezdje, mint a szintén kemény, de klasszikus elbeszélésmódú, nemkülönben kiváló Utcakölykök. Aki viszont már ismeri Pasolini írói, de legalábbis filmes munkásságát, annak kötelező darab az Olaj, úgyis, mint egy kiemelkedő költői-írói pálya betetőzése.