Női sorsok a Tháliában

Szerelem, csalódás, önzés, önfeláldozás és tévedések sorozata – a görögöktől a 19. századig.

Női sorsok, bepillantás az emberi kapcsolatok árnyalataiba. Jellemezhetnénk így az idei Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét április 8-22-e között, hiszen a nagyszínpadi produkciók nemcsak érzelmekben bővelkednek, hanem igyekeznek megmutatni az emberi jellem sokszínűségét is.

hedda.jpgBartha László Zsolt, Varga Andrea (fotó: Rab Zoltán)

Semmi sem kizárólag fekete és fehér azokban a klasszikusokban, melyek színre kerülnek. Itt van mindjárt William Shakespeare remeke, a Tévedések vígjátéka. Bonyodalom, humoros helyzetek, félreértések és két ikerpár, akik a pokoli játékból keresik a kiutat.

Az emberi viszonyok alapvető kérdéseit tárgyalja Molnár Ferenc egyik leggyakrabban játszott műve, a Liliom. Két faluról városba költözött cselédlány keserves történetének lehetünk tanúi. Míg egyikük egy tisztességes, szerény férfit talál, a másik beleszeret egy agresszív, felelőtlen hintáslegénybe. Vásári komédia, de tragédia is, amely az önfeláldozást, a kiszolgáltatottságot, az érzelmek irányíthatatlanságát ragadja meg.

Boldogság utáni vágy, szeretet és gyűlölet hullámzik Ibsen drámájában, a Hedda Gablerben. A szépségének és kiváltságosságának tudatában lévő, jómódú katonatiszt lánya házasságra lép Jörgen Tesman művelődéstörténésszel, aki untatja, sőt idegesíti. Az emberi életformákat probléma nélkül rangsorolja és értékeli, a környezetében lévő, nála gyengébb akaratúakon pedig hatalmát gyakorolja. Önző idealizmusa – amely a halált is erkölcsi felvállalásnak minősíti – azonban egyenesen emberéleteket is követel.

Bűn-e szeretni azt, akit nem szabad? – kérdezi az ógörög tragédiából ihletődött francia klasszikus szövegében a Figura Stúdió Színház előadása. A tragikus küzdelem a Phaedrában a hősnő önnön lelkében zajlik, aki saját szerelmi szenvedélye ellen próbál küzdeni.

A teljes program:

  • április 18, 19:00 – William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, rendező: Bocsárdi László)
  • április 18, 19:30 – Frank Wendekind: A tavasz ébredése (Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, rendező: Horváth Anna)
  • április 19, 19:00 – Molnár Ferenc: Liliom (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendező: Bocsárdi László)
  • április 19, 19:30 – Németh Ákos: Autótolvajok (Zentai Magyar Kamaraszínház, rendező: Németh Ákos)
  • április 20, 17:00 – Bruno Schulz: Augusztus (Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, rendező: Balázs Zoltán)
  • április 20, 19:00 – Henrik Ibsen: Hedda Gabler (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, rendező: Keresztes Attila)
  • április 21, 17:00 – Yasmina Reza: Az öldöklés istene (Csíki Játékszín, rendező: Barabás Árpád)
  • április 21, 19:00 – Jean Racine: Phaedra (Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós, rendező: Albu István)
  • április 22, 19:00 – Myka Myllyaho: Káosz (Kassai Thália Színház, rendező: Czajlik József)