Disney-szuperprodukció és klasszikus Broadway-musical új köntösben

Premierajánló - 2017. szeptember

Indul a 2017/18-as színházi évad, méghozzá igen erősen – ezek várnak ránk szeptemberben.

Alföldi Róbert Broadway-kasszikust, Kerényi Miklós Gábor húsba maróan aktuális Disney-adaptációt állít színpadra, az Orlai Produkciós Iroda egyik bemutatója a doppinggal, a Magyar Színház évadindító előadása pedig a nők közösségépítő erejével foglalkozik.

Hegedűs a háztetőn (szeptember 10., Zikkurat Színpadi Ügynökség, rendező: Alföldi Róbert)

Alföldi Róbert harmadszor rendez a Papp László Budapest Sportarénában: az István, a király és a Passió XXI után ezúttal a Hegedűs a háztetőn kerül színre. A rendező szerint a legendás Broadway-musical arról szól, hogy a minket összetartó szeretetet semmi sem írhatja felül. – A Hegedűs a háztetőn látványos musical, de abból a fajtából való, ami megpróbál valódi és mély dolgokról beszélni. Olyasmit kap el a darab, ami manapság is aktuális, rólunk szól. Meggyőződésem, hogy attól függetlenül melyik Istenben hiszünk, a hétköznapi életben is jól ellennénk egymással – emelte ki Alföldi Róbert az olvasópróbán.

_8013503photoshop_1.jpgHegedűs a háztetőn olvasópróba (fotó: Toldy Gábor)

Tevjeként Stohl András lép színpadra, további főbb szerepekben Éder Enikőt, Csákányi Esztert, Hevér Gábort, Bánfalvi Esztert, Bányai Kelemen Barnát, Sodró Elizát és Fehér Tibort láthatjuk. Az előadás a fővárosi bemutatót követően vidéki turnéra indul (jegyek és időpontok itt), majd 2018 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül a Dóm téren is látható lesz.

Tagadj tagadj tagadj (szeptember 16., Hatszín Teátrum – Orlai Produkciós Iroda, rendező: Szabó Máté)

Annak ellenére, hogy az élsport, a benne rejlő szélsőséges feszültségekkel és élethelyzettel elsőre nem tűnik rossz színházi alapanyagnak, meghökkentően kevés színdarab foglalkozik ezekkel a témákkal. Jonathan Maitland brit drámaíró színdarabja a doppingolás kérdéskörét járja körül a nem túl távoli jövőbe helyezve a cselekményt. A színdarab 2016-os londoni ősbemutatója után így írt a Telepgraph brit napilap: „Az előadás az olimpiai játékok doppingbotrányaira fauszti módon való reagálása.”

Az előadás szerepeiben Ullmann Mónika, Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Nagy Dániel Viktor és Ficzere Béla lépnek színpadra. A Tagadj tagadj tagadj a szeptember 16-ai bemutatót követően 17-én, valamint októberben több alkalommal is műsoron lesz a Hatszín Teátrumban – jegyek itt kaphatóak.

A Notre Dame-i toronyőr (szeptember 22., Budapesti Operettszínház, rendező: Kerényi Miklós Gábor)

Victor Hugo kiemelkedő regénye, valamint az abból készült Disney-rajzfilm alapján született A Notre Dame-i toronyőr musicalváltozata, mely a szegedi szabadtéri bemutatót követően szeptemberben a Nagymező utcába költözik. Az alkotócsapat ígérete szerint a musical a rajzfilmnél komolyabb, komorabb hangulatú lesz, mely ma is aktuális kérdésekről, az előítéletekről, az egymásról alkotott véleményekről is szól.

notredame-dushabela.jpgA Notre Dame-i toronyőr Szegeden (fotó: Dusha Béla)

A nyári szegedi bemutató is komoly szakmai és közönségsikert ért el. Mint azt Kovács Bálint írta az index.hu-n megjelenő kritikájában, „az előadás jó eséllyel olyan népszerű lesz, hogy aligha lehet rá majd jegyet kapni. Ennyit jelent, ha egy kommersz, szórakoztató színházi előadás egy Victor Hugo-kaliberű író műve alapján készül, még akkor is, ha az alapregényből csak a legfőbb motívumokat veszik át: tökéletesen eléldegél egymás mellett a tömegigények kielégítése és a limonádénál sokkal komolyabb téma is. A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház musicalbemutatója nagyon megérdemli a sikert, ami rá vár.”

A Notre Dame-i toronyőr főbb szerepeiben a színház fiatal művészei lépnek színpadra. Quasimodoként Veréb Tamást és Cseh Dávid Pétert, Esmeraldaként Gubik Petrát és Fekete-Kovács Veronikát, Phoebus kapitányként Kocsis Dénest és Szerényi Lászlót láthatjuk majd. Frollo főesperest Szabó P. Szilveszter és Szomor György jeleníti meg, az előadás narrátoraként is közreműködő Clopin bőrébe pedig Mészáros Árpád Zsolt és Homonnay Zsolt bújik.

A Notre Dame-i toronyőr bemutatóját szeptember 22-én és 23-án este hét órától tartják – az előadás ezeken kívül további tizenegy alkalommal látható szeptemberben és októberben. Jegyek itt vásárolhatóak.

Naptárlányok (szeptember 29., Magyar Színház, rendező: Tallós Rita)

Tim Firth Magyarországon eddig nem bemutatott színdarabja valódi történet alapján született. Rylstone-ban, egy angliai kisvárosban összefog néhány középkorú nő és egy Hollywoodot is megrengető ötlettel állnak elő. A minden évben kiadott nőegyleti naptárból igazi bevételt csinálnak annak érdekében, hogy Annie maghalt férje emlékére egy szófát vegyenek a kisváros kórhá​zának onkológiai várótermébe. A Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő, Udvarias Anna, Bede-Fazekas Annamária, Benkő Nóra, Soltész Bözse főszereplésével látható előadásról bővebben itt írtunk. Az előadásra jegyek ide kattintva kaphatók.