Megint beletört a magyarok bicskája a műfaji filmbe

A tökéletes gyilkos (magyar krimi, 2017)

Hiába vetkőztették le a vetkőzésfóbiás színésznőt, a film nézhetetlen lett.

Bár a magyar filmszakma a Vajna-féle Filmalap fennállása óta reneszánszát éli, Oscar-díjak ide, Arany Medvék oda, a köznyelvben a magyar film még mindig a gagyi szinonimája maradt. Nincs mit szépíteni, ez a kelet-európai sortragédia: kevésből kell sokat főzni, a magyar filmesnek versengenie kell a néző kegyeiért a milliárdos költségvetésű hollywoodi piaccal. Azonban míg Hollywoodban tudják, hogyan kell egy tisztességes műfaji filmet készíteni, hisz ott megvan ennek a gyártási hagyománya és a továbbörökíthető tudása is, nálunk mindenki csak a fejét vakarja, ha zsánerhez kell nyúlni, mert fogalmunk sincs róla, hogyan készül egy akciófilm, egy krimi, vagy egy sci-fi.

_mg_5525_foto_szlovakjudit.jpg

Persze tehetséggel, kreativitással lehet valamicskét pótolni a profi zsánerismeretet, esetleg tudatosan elmozdulni a műfajtól, így egész jó frankensteini szörnyek is kikerülhetnek a kezünkből (kiváló példa erre Gigor Attila remek krimije, A nyomozó). De nincs mit szépíteni, az olyan öngólok, mint Pacskovszky József A tökéletes gyilkos című filmje, csak tovább mélyítik azt a széleskörű elképzelést, miszerint magyar filmre, ha jót akarsz, ne ülj be a moziba.

A tökéletes gyilkos ízig-vérig magyar film, s mint ilyen, minden került bele, ami nem kellett volna, cserébe semmi nincs benne, ami kellett volna. Kapunk egy rettenetesen megírt, ürességtől kongó nyomozót, Kamenárt (László Zsolt), akiről semmit nem tudunk meg azon kívül, hogy meghalt a lánya, és emiatt, hiszen rémlik még valami a film noirokból, orrba-szájba viszkizik, majd rászív egy jointot, hogy aztán reggel az Angel névre hallgató (Szabó-Kimmel Tamás) munkatársa ébressze telefonon. Angelről mellesleg csak a film háromnegyede környékén derül ki, hogy ő egyébként Kamenár felettese. Szabó-Kimmel Tamás zuhanyzós jelenete az indokolatlanul meglibbentett homoerotikus szállal már-már a paródia határát súrolja, László Zsolttal kínkeservvel igyekeznek kifacsarni valamit a faszagyerekesnek szánt dialógusokból, de csak addig a keménykedő hanghordozásig jutnak, amit a rosszul szinkronizált akciófilmekből generációk tanultak el és fejlesztették tökélyre a játszótéren.

Nagypál Gábor megkapta a cigány nyomozó szerepét, és ezzel Pacskovszkyék le is tudták a zsáner Magyarországra adaptálását. A nyomozás menete pedig már köszönőviszonyban sincs a hitelességgel. A történet nagyjából azzal indul, hogy Kamenár egy olyan ügyben kezd nyomozni, amiben a halott lányának a barátnője és feltételezett gyilkosa, Petra (Hőrich Nóra Lili) is érintett. Fölösleges utánajárnunk a jogszabályoknak, azt mi, nézők már a krimikből és akciófilmekből is tudjuk: ilyenkor egy nyomozót természetesen eltiltják a felettesei a bűnügytől személyes érintettség folytán, mire főhősünk szenvedélyes magánnyomozásba kezd, alámerül az alvilág és az alkohol mélységeibe, hogy aztán leszámoljon lánya gyilkosával, satöbbi, satöbbi.

img_7635_foto_szlovakjudit.jpg

De nincs mivel leszámolni, mert Kamenár lánya halálának a körülményei nagyjából az első félórában tisztázódnak, hogy aztán egy olyan bűnügy felgöngyölítését kövessük tovább egy török üzletember haláláról, ami senkit nem érdekel, már csak azért sem, mert már az első másodpercben tudjuk, ki a gyilkos.

A zsáner nyomai itt-ott még felbukkannak, ilyen Petra karaktere is: a klasszikus noir femme fatale-ja, a titokzatos, gyönyörű nő, aki a nyomozó nyomozását hol segíti, hogy megzavarja. Petra ezzel szemben nagyjából a film első felében biodíszletként funkcionál – a saját bevallása szerint egyébként nagyon vetkőzésfóbiás Hőrich Nóra Lili minden báját beveti, ki is hozza a lehetőségekből a maximumot: tekintetei, jelenléte, mozdulatai tökéletesen hozzák a végzet asszonyainak ellenállhatatlan veszedelmességét; kiváló munkájával viszont a rendező mégsem lehetett megelégedve, mert teljesen méltatlan módon mással utószinkronizáltatta a színésznőt.

És akkor még a noirosnak hitt, valójában ultragiccses képi világról nem is ejtettünk szót, ahogyan arról a teljesen steril dobozhangról sem, ami a korábban teljesen érthetetlen motyogássá csavart Kossuthkiflit elkövető Oláh Ottó munkája. Nagy bajok vannak hát: de ne adjuk fel. Idén jön majd Antal Nimród Viszkis-filmje, ami a pletykák szerint végre meg fogja ugrani a legendás Kisváros akciófilmes színvonalát is. Addig pedig a türelmetleneknek ott van az Aranyélet, hogy visszatérjen a hitünk: tudunk itthon zsánert csinálni, ha nagyon akarjuk.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!