Megkezdődött a jegyvásárlás a Városmajori Színházi Szemlére

Négy vidéki és két határon túli előadás vendégeskedik Budapesten.

Kevés lehetőségük van a nem budapesti társulatoknak arra, hogy megmutathassák magukat a fővárosi szakmának és közönségnek, a Városmajori Színházi Szemle egyike ezeknek. Az immár hagyományossá vált találkozót 2017. június 22. és július 11. között rendezik meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A szemle keretein belül Budapestre érkezik többek között a miskolciak, a kecskemétiek és a szombathelyiek egy-egy előadása is.

szhely_a_falu_rossza_meszaroszsolt.jpgA falu rossza (fotó: Mészáros Zsolt)

A háromtagú szakmai bizottság – Papp Tímea, Stuber Andrea és Urbán Balázs színikritikusok – több mint ötven, 2016. március 1. és 2017. február 20. között bemutatott vidéki és határon túli színházi előadás megtekintése során választotta ki azokat a produkciókat, amelyek szórakoztató jellegük mellett a művészi megvalósítás szempontjából is kiemelkednek a kínálatból, ugyanakkor megfelelnek a Városmajori Szabadtéri Színpad technikai adottságainak is. A versenyprogramba javasolt előadásoknál a válogatók a színészi alakítások színességét, a professzionális társulati munkát, illetve a művek újszerű megközelítését emelték ki.

Az előadások este nyolckor kezdődnek, ez alól Mohácsi János rendezése, A falu rossza jelent kivételt, melyet este hét órától láthatnak az érdeklődők. Jegyek az előadások időpontjára kattintva válthatóak.


A 2017. évi Városmajori Színházi Szemle versenyprogramja

Vadnay László – Békeffi István – Márkus Alfréd: Tisztelt Ház – Csíki Játékszín, Csíkszereda (rendező: Lendvai Zoltán) – június 22, 20:00

Peter Shaffer: Amadeus – Szabadkai Népszínház (rendező: Béres Attila) – június 24, 20:00

Georges Feydeau: A hülyéje – Miskolci Nemzeti Színház (rendező: Szőcs Artur) – június 29, 20:00

Tóth Ede: A falu rossza – Weöres Sándor Színház, Szombathely (rendező: Mohácsi János) – július 1, 19:00

Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska – Katona József Színház, Kecskemét (rendező: Rusznyák Gábor) – július 4, 20:00

Déry Tibor - Presser Gábor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról – Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (rendező: Tasnádi Csaba) – július 8, 20:00


Forrás: Szabad Tér Színház