Cigány az égből

Lajkó – Cigány az űrben (magyar fekete komédia, 2016)

Kellemes meglepetés az új magyar vígjáték: egy film, ahol tényleg cigányok potyognak az égből.

A hetedik alabárdos, Valami Amerika 3, Vándorszínészek – az utóbbi hónapokban a magyar filmvígjátékok finoman szólva nem kápráztattak el bennünket. Elsőfilmesek, dörzsölt filmiparosok és idős mesterek egytől egyig közepes vagy annál is rosszabb komédiákkal árasztották el a mozikat, így nem sok reményt fűztünk Lengyel Balázs bemutatkozó filmjéhez sem. De kellemeset csalódtunk.

lajko0.jpg

A Lajkó – Cigány az űrben semmi mást nem akar, mint ami egy film dolga: elmesélni egy sztorit. Jelen esetben egy egészen szürreális, áltörténeti burleszket, az ötvenes évek Magyarországának és Szovjetuniójának szatírájába csomagolva. Történik, hogy Lajkó, a cigány, aki már gyermekkorától az űrrepülésről ábrándozik, hőlégballonnal száll fölébe, de csak hogy az 56-os forradalom leverésére érkező Vörös Hadsereg kilője. Ezután börtön, kínvallatás, majd a bitó helyett egy visszautasíthatatlan ajánlat: ő lehet az első ember az űrben. Hősünk Bajkonurba kerül, majd kezdetét veszi a verseny: ki lesz, aki Gagarint megelőzve először juthat túl a sztratoszférán.

lajko1.jpg

Legutóbb a Sztálin halála című filmről írtunk, ahol szintén feltűnik az akkor még nem pártfőtitkár Brezsnyev. A jó öreg Leonyid Iljicsből ezúttal jóval többet kapunk, ő lesz ugyanis, aki levezényli a nemes küzdelmet a négy űrbe törekvő asztronauta között. Az észt szabadságharcos és a buddhista szerzetes hamar kiesik a versenyből, így marad Lajkó és egy drabál német nő, akiről nem mellesleg kiderül, a náci horrororvos, Josef Mengele lánya, nem kell hát a szomszédba mennie egy kis rasszizmusért.

Extrémebbnél extrémebb ötletek és fordulatok követik egymást, de a film szürreális világa mindent elbír. Finomabb és vaskosabb poénokból is van bőven, utóbbiakért a Lajkó apját, az egyszeri cigányt alakító Pálffy Tibor felel, de a Brezsnyev által kedvelt elvtársi csók is új értelmet nyer.

lajko2.jpg

Kisebb szerepekben is jól ismert színészeket láthatunk: itt van a fél Katona – Máté Gábor, Szirtes Ági, Rajkai Zoltán –, de feltűnik Trokán Anna vagy Trill Zsolt is. A legfontosabb persze a két főszereplő. Keresztes Tamás Buster Keaton-i fapofával játssza végig a filmet, minden megpróbáltatást és megaláztatást egykedvűen tűrve. Keresztes szerencsére már nem először bizonyíthatja filmen, amit a Katona nézői régóta tudhatnak, hogy generációja egyik legnagyobb színésze.  Gyabronka Józsefet a Kincsem Hesp Róbertje után hasonló szerepben láthatjuk viszont: ő az igazi becsületes kommunista, aki mindent megtesz tanítványa, Lajkó sikeréért, akár élete árán is. Már csak Keresztes és Gyabronka párosáért is érdemes megnézni a filmet.

És akkor a rakétaként felemelkedő pottyantós budiról még nem is beszéltünk…