Bruce Willis megint bepipul

Bosszúvágy (amerikai akciófilm, 2018)

A szebb napokat látott Willis ezúttal a fegyverlobbinak forgatott reklámfilmet, karrierje újabb mélypontját érve el.

A Charles Bronson főszereplésével készült Bosszúvágy sikeres szériát futott be a hetvenes években: az eredeti 1974-es filmet még három folytatás követte. Az első film mai szemmel nézve meglehetősen középszerű akciófilm benyomását kelti, amelyben a feleségét rablótámadásban elveszítő építészmérnök, Paul Kersey esetleges módon gyilkolgatja az éppen útjába kerülő bűnözőket New Yorkban. A Bruce Willis főszereplésével készült remake (pontosabban az eredeti alapanyagául is szolgáló regény újabb adaptációja) annyiban változtat a sztorin, hogy Kersey nem építész, hanem orvos, aki kapucnis igazságosztóként járja Chicago utcáit, hogy előbb lelőjön néhány rosszfiút, majd leszámoljon felesége gyilkosaival.

bosszuvagy1.jpg

Mindebből egy tisztességes akciófilmet is ki lehetne hozni, az Eli Roth rendezte új változat azonban nemcsak hogy a leggyengébb színvonalon prezentálja a zsáner elemeit, hanem ráadásul nem átall lándzsát törni a fegyverviselés üdvözítő volta és az önbíráskodás jogossága mellett. Ehhez először is egész Chicagót úgy ábrázolja, mintha Dante poklának kénköves bugyraiban járnánk, ahol senki mással nem találkozunk, csak válogatott gonosztevőkkel. Ha már mindenhol fegyveres bűnözők grasszálnak, a rendőrség pedig képtelen ura lenni a helyzetnek, a legjobb megoldás természetesen az, amit Donald Trump és a fegyverlobbi is javasol: fegyverkezzen fel mindenki, és védje meg a családját és a tulajdonát maga, mert az adónkból fizetett állam úgyis képtelen rá.

Ezt a film nemcsak sugallja, hanem szó szerint ki is mondja, a fegyvertartás körüli diskurzusban szemérmetlen módon állást foglalva a fegyverpártiak mellett.  De még ennél is tovább megy, amennyiben nemcsak a jogos önvédelmet, az önbíráskodást is dicséri. Habár ebben a kérdésben mindkét álláspontot megjeleníti – két rádiócsatorna vitaműsorait vágva be olykor – egyértelmű, hogy a film szerint a mai Egyesült Államok a mindenki harca mindenki ellen állapotában van, ahol teljesen jogos öldökölni, hiszen ha nem te lősz, téged lőnek le.

bosszuvagy2.jpg

Nagyon jellemző a film szemléletvilága szempontjából az is, hogy a Bruce Willis játszotta Kersey a felesége halálával és a lánya kómába kerülésével végződő rablótámadás után nem szerettei tragédiáján kesereg, hanem mantraszerűen azt mondogatja, hogy elbukott mint férfi, mert nem tudta megvédeni a családját. Ami már csak azért is nevetséges, mert a támadás idején otthon sem volt, úgyhogy erre állig felfegyverkezve sem lett volna képes. Úgy látszik, ez a film azt gondolja, attól lesz valaki férfi, hogy személyi testőrként állandóan családtagjai után rohangál, és ha kell, lő.

A Bosszúvágy a gondolati primitivitás olyan mélységeibe süllyed, hogy emellett eltörpül az, hogy mint film is úgyszólván értékelhetetlen. Bruce Willis olyan unalommal darálja le a szerepét, mintha a fegyverlobbinak forgatna reklámfilmet – és hát tulajdonképpen azt is teszi. Hiszen mi másnak is neveznénk azt, mikor a fegyverboltban egy dögös szőke (ámde annál idegesítőbb) eladónő marketingeli nekünk a legkülönbözőbb fegyvereket a hatlövetűtől a géppisztolyig. A családi tragédia teljesen átélhetetlen marad a néző számára, ahogy a címül szolgáló érzésből, a bosszúvágyból sem érzékelünk semmit. A film ehelyett a 18-as karikának megfelelően az erőszakos-véres jelenetekben tobzódik, de a harmadik után már ezeket is elunjuk, és csak azt várjuk, hogy legyen vége az egésznek.

Ha van film, amit nemcsak fölösleges, káros is volt elkészíteni, a Bosszúvágy az.