Mentek, mendegéltek

Vándorszínészek (magyar vígjáték, 2018)

Jó, magyar, vígjáték – ezt a ritka kombinációt ezúttal sem sikerült összehozni.

A Valami Amerika 3 bemutatója után nem sokkal újabb magyar vígjátéknak örülhetünk, már ha örülni lehet annak, hogy jobb sorsra érdemes színészeink megint bohócot csinálnak magukból. Sándor Pál, aki az 1983-as Szerencsés Dániel óta nem készített említést érdemlő filmet, jó tíz év után ült újra direktori székbe, hogy újfent megfogalmazza a Régi idők focijából, illetve a Ripacsokból ismert üzeneteit: „kell egy csapat” és „egyedül nem megy”. A csapat itt egy reformkori vándorszínész-trupp, amelyben tehetségtelenebbnél tehetségtelenebb ripacsok próbálnak összehozni valami színházra emlékeztetőt, sikerüket pedig az jelenti, hogy nem túl művelt közönségük valóságnak hiszi a látottakat, és felháborodva nekiesik a játszóknak. A komédiás társulat ekhós szekéren vág neki Magyarországnak, a cél pedig Pest, azon belül is a kőszínház, ahol reményeik szerint szerződtetik őket, bár erre a látottak alapján nagy tétet nem tennénk fel.

vandorsz2.jpg

A történetről ennél többet nem mondanánk, ugyanis nincs, még ha a stáblistán ott is virít az egyébként kisebb cameoszerepben feltűnő Péterfy Gergely neve mint forgatókönyvíróé (társai a rendező és az azóta elhunyt Szekér András). A társulat mendegél egyik helyről a másikra, találkoznak ezzel-azzal, történik ez-az: összeveszések, kibékülések, megcsalások, összejövések, szétválások, de mindez teljesen esetlegesen, anélkül, hogy bármelyik szereplőért különösebben izgulni tudnánk, drukkolni, hogy jöjjenek össze a szerelmesek, vagy akár csak ellenszenvet érezni.

Az egyes szereplők tettei teljesen magyarázat nélkül maradnak: nem tudjuk meg például, miért lép le egyszer csak Komáromy (Kovács Krisztián), és a tetejébe miért viszi el a társulat összes szövegkönyvét; ki, és mit keres itt egyáltalán Kova (Hegedűs D. Géza), akiről csak úgy mellesleg derül ki, hogy ő, és nem Kantó igazgató (Gáspár Sándor) az apja Emmának (Martinovics Dorina); vagy éppen miért főhősünk, a semmilyen színészi kvalitással nem rendelkező Fekete (Mohai Tamás) ugrik be Komáromy helyére, mikor szegény Borostyán (ifj. Vidnyánszky Attila) az összes szerepet kívülről fújja, és minden vágya, hogy játszhasson.

vandorsz.jpg

Kevés olyan filmet látni, ahol ennyire random módon történnének az események, ennyire ne lennének motivációi a szereplőknek, ennyire ne hoznának fordulatot a nagy kiderülések, és ennyire ne tudná, hogy mit is akar kezdeni saját magával. És akkor arról ne is beszéljünk, milyen anakronizmus egy 1840-es években játszódó road-movie-ba berakni a peroxidozott hajú Mohai Tamást, aki a történet szerint a hadseregből szökött el, miközben teljesen úgy fest, mintha éppen egy belvárosi szépségszalonból lépett volna ki.

A film egyetlen méltányolható mozzanata, hogy a színészek tényleg mindent megtesznek, hogy életet leheljenek ezekbe a semmilyen alakokba, úgy játszva el a ripacsot, hogy az ő részükről ne tűnjék ripacskodásnak. Rudolf Péter ezúttal egy szöveget tanulni képtelen, ámde annál önteltebb színész szerepében látható – a film kevés humorosnak nevezhető másodpercét neki köszönhetjük. Feleségét, ahogy a való életben is, Nagy-Kálózy Eszter alakítja, ami plusz belterjes poénokra ad lehetőséget.

Gáspár Sándor mindent megtesz, hogy egy valamelyest összetett figurát hozzon ki a zsarnokoskodó igazgatóból, még ha a szkript erre sok lehetőséget nem is ad neki. Ifj. Vidnyánszky Attila a tőle megszokott átéléssel hozza a rajongó Borostyánt, akiről kiderül, hogy valójában neves költőnk, de ez is csak gyenge poénnak jó, a film nem kezd vele semmit (úgyhogy ahogy mást, ezt is nyugodtan elspoilerezhetjük). Martinovics Dorina próbálja valahogy a hátán elvinni a filmet, de az ő alakját is olyan halovány-semmilyenre írták, hogy ez a legjobb szándék mellett is csak félsikert hoz. Kovács Krisztián „főgonosza” vagy Hegedűs D. Géza hajdan szebb napokat látó vegyész-színésze még inkább odavetett karakterek, de legalább megismerhetjük az egyébként modellként dolgozó Gonzales Jázmint a gyönyörű Mimi szerepében. Ez azonban szépségtapasznak is kevés.