Megnyerheti az Oscart a Testről és lélekről?

A hétfő hajnali Oscar-gála előtt átnéztük, kik a fontosabb kategóriák esélyesei.

Legjobb film

A legjobb film kategóriájában összesen kilenc alkotást jelöltek, ezekből az Akadémia tagjai háromra szavazhatnak, és súlyozással dől el a kategória nyertese. Az idei győztesnek legtöbben A víz érintését várják, és valóban jó esélye van rá, hogy el is hódítsa a szobrot. Guillermo Del Toro műve – mint kritikánkban írtuk – giccses tanmese, amely csak jókat és rosszakat ismer: előbbiek a mindenféle kisebbségek és másságok képviselői, utóbbi a fehér–angolszász–protestáns amerikai férfi mintapéldánya. A másik nagy esélyes, a mi favoritunk, a Három óriásplakát Ebbing határában szintén szembeállítja a kisebbségek és másságok képviselőit a fehér heteró férfiak macsóizmusával, de teszi mindezt úgy, hogy elmossa a jó és a rossz közötti határokat, az emberi társadalom összetettségét bemutatva.

vizerintese1.jpg

Minden más film győzelme legalábbis meglepő lenne. Steven Spielberg Tom Hanksszel és Meryl Streeppel közös A Pentagon titkai című filmje – mint írtuk – átlagos oknyomozó újságírós alkotás, ami nem tesz hozzá semmit a filmtörténethez. A Dunkirk látványos háborús film, nem több, az ugyanarról az időszakról szóló A legsötétebb óra pedig korrekt feldolgozása Churchill legnehezebb heteinek. A Szólíts a neveden! kedvesen életvidám alkotás a szerelemről, de akkorát nem dob; a Fantomszál pedig leginkább Daniel Day-Lewis utolsó filmjeként fog megmaradni az emlékezetben.

Van viszont a kategóriának két gyöngyszeme, amelyek csendben meglapulnak a nagyágyúk mellett, de valami nagyon eredetit nyújtanak. A Tűnj el! furcsa thriller (habár horrornak titulálják), amely nagyon egyedi módon dolgozza fel az amerikai feketék helyzetét, a Lady Bird pedig elsősorban a művészfilmek rajongóinak okozhat felejthetetlen pillanatokat. Bár nem sok esélyük van a kategória megnyerésére, szívesen látnánk őket A víz érintése helyett az aranyszoborral.

Legjobb rendező

A legjobb rendező díját szinte biztos, hogy Guillelmo Del Toro fogja elvinni. Vetélytársa lehet Christopher Nolan a Dunkirkkel, amely ugyan nem jelentős film, de kétségtelen, hogy Nolan rendezői erényei ebben is megmutatkoznak. Ahogy a legjobb filmnél, úgy itt is kellemes csalódás lenne, ha Jordan Peele révén a Tűnj el! vagy Greta Gerwig személyében a Lady Bird nyerne, de ezekre túl nagy tétet nem tennénk fel. Paul Thomas Anderson a maga Fantomszálával szintén nem az esélyesek közé tartozik.

Legjobb férfi főszereplő

E kategóriát illetően nincsenek komolyabb viták: szinte mindenki Gary Oldman Churchill-alakítását mondja befutónak. Pedig olyan nagy nevek is versenyben vannak, mint a Fantomszállal Daniel Day-Lewis, vagy a nálunk be sem mutatott Roman J. Israel, Esq.-kel Denzel Washington. A Tűnj el! főszereplője, Daniel Kaluuya, illetve a Szólíts a neveden! kamaszszereplője, Timothy Chalamet mindketten nagyon fiatalok, nagy eséllyel nem most fogják megkapni az első aranyszobrocskájukat.

w.jpg

Legjobb női főszereplő

A legjobb színésznők között már megosztottabbak az esélyek, mégis meglepő lenne, ha nem Francis McDormand kapná a díjat a Három óriásplakát főszerepéért. Meryl Streep már gyűjtött elég Oscart, ami önmagában persze nem jelent semmit, de pont A Pentagon titkaiért újból megkapnia nem lenne túl fair a többi jelölttel szemben. Margot Robbie az Én, Tonya és Saoirse Ronan a Lady Bird címszerepéért szintén megérdemelné a díjat (a 23 éves Ronant már harmadszorra jelölték Oscarra). Sally Hawkinsnak nehéz feladat jutott, mert szöveg nélkül kell játszania, de nem olyan erős ez az alakítás ahhoz, hogy díjat érjen.

e.jpg

Legjobb férfi mellékszereplő

A kategória nagy esélyese Sam Rockwell a Három óriásplakátból, ő a Golden Globe-ot már elhozta. Vetélytársa lehet ugyanebből a filmből Woody Harrelson, de Rockwell alakítása sokkal emlékezetesebb. Willem Defoe kiváló színész, de a Floridai álomból ebből olyan sokat nem kell mutatnia. (A Floridai álom egyébként méltatlanul alulértékelt az idei Oscaron, még egy-két jelölés kinézhetett volna neki, de valószínűleg túl szofisztikált alkotás volt az Akadémia ítészeinek.) Richard Jenkins A víz érintéséből, illetve a Kevin Spacey helyére A világ összes pénzében beugró Christopher Plummer szintén nem favorit.

Legjobb női mellékszereplő

A kategória legjobbja Allison Janny az Én, Tonya érzéketlen anyukájának szerepében, de szintén megérdemelné a díjat Laurie Metcalf a Lady Bird szintén anyaszerepéért, illetve Lesley Manvill a Fantomszálban nyújtott alakításáért. Octavia Spencer A víz érintése fekete takarítónőjeként vicces volt, de nagy alakításnak nem mondanánk az övét. A nálunk csak Netflixen elérhető Mudboundot sajnos nem láttuk, de Mary J. Blidge-t általában nem emlegetik az esélyesek között.

Legjobb eredeti forgatókönyv

A legjobb eredeti forgatókönyv díjára a legesélyesebb az eredetileg egyébként drámaíró Martin McDonagh az Ebbingért, a Golden Globe-ot el is hozta. A víz érintése forgatókönyvét mindennek mondanánk, csak nem eredetinek, még akkor sem, ha a gyanúval ellentétben nem egy több évtizedes dráma plagizálása. (Persze tudjuk, hogy az „eredeti” itt nem eredetiséget jelent). Mindenesetre Del Toro mindenhonnan szemtelenül nyúl, ami önmagában nem baj, csak a végeredmény egy unásig ismert fércmű lesz. A Tűnj el! és a Lady Bird forgatókönyve viszont szintén megérdemelné a díjat.

Legjobb adaptált forgatókönyv

A kategória esélyeseként a Szólíts a neveden! szkriptjéért James Ivory-t emlegetik, aki meg is érdemelné, főleg, ha az egyébként kiváló film elvérezne más kategóriákban (ahogy azt a Golden Globe-on tette, ahol egyetlen jelölést sem váltott díjra, igaz, ott nincs külön adaptált forgatókönyv kategória). Esélyes még a díjra az Elit játszma forgatókönyvéért a film rendezője, Aaron Sorkin is.

Legjobb eredeti filmzene

A kategóriában négy többszörösen jelölt film (A víz érintése, Fantomszál, Dunkirk, Három óriásplakát Ebbing határában) mellett a legújabb Star Wars-film is indul, amellyel John Williams újabb szobrocskát hozhatna el. A legesélyesebbnek Alexandre Desplat-et tartják A víz érintéséért, de számunkra emlékezetesebb volt Hans Zimmernek a Dunkirk-öt nem is pusztán csak aláfestő zenéje.

További kategóriák

A legjobb operatőr kategóriájának nagy esélyese Roger Deakins a Szárnyas fejvadász 2049-ért, de igencsak látványos munkát végzett Hoyt Van Hoytema is a Dunkirkben. A legjobb jelmez díját nagy eséllyel az egy ruhatervezőről szóló Fantomszál kapja, a legjobb sminkét pedig minden bizonnyal A legsötétebb óra Gary Oldman látványos átváltoztatásáért. A technikai kategóriákban legtöbbet jelölt filmek a Dunkirk, A szárnyas fejvadász, a Star Wars: Az utolsó jedik és megint csak A víz érintése, de ezek esélyeiről nem mernénk nyilatkozni. A többi kategória (rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs) jelöltjeit nagyrészt nem láttuk, ahogy vélhetően a magyar nézők 99,9 százaléka sem, így ezek nem sok embert hozhatnak lázba kishazánkban.

Legjobb idegen nyelvű film

Nem úgy a legjobb idegen nyelvű film kategóriája, ahol a Saul fia után két évvel ismét magyar filmnek szurkolhatunk, ezúttal a Testről és lélekrőlnek. Miután Fatih Akin Golden Globe-ot ért filmje, a nálunk a jövő héten a mozikba kerülő Sötétben nem került be a legjobb öt közé, tényleg csak a találgatás maradt. Úgy tűnik, ez a kategória ötesélyes, nincs egy nagyon kiemelkedő film közülük, de azért keringenek kósza pletykák az esélyekről. És ezek sajnos nem nekünk kedveznek. A chilei film rendezője, Sebastin Lelio a transzneműek megpróbáltatásait mutatja be A fantasztikus nőn keresztül, ami bizonyára nem hagyja hidegen az Akadémia ítészeit.

b.jpg

Libanon A sértés című filmet jelölte, amelyet szintén esélyesnek tartanak, miután a különböző vallási és nemzetiségi csoportok közötti ellentétről fest képet.

A kategória legjobb filmje egyértelműen a tavaly Arany Pálmát elnyert A négyzet, amely azonban valószínűleg megakad az amerikaiak torkán, mert még európai mércével mérve is túl művészfilm.

Az orosz jelöltet, a Szeretet nélkült szintén szokták esélyesnek mondani, habár Andrej Zjagincev inkább a Leviatánért érdemelte volna meg az aranyszobrocskát.

És végül, de nem utolsó sorban a szívünknek kedves Testről és lélekről: sajnos nem találtunk olyan mértékadó jóslást, amely Enyedi Ildikó filmjét nevezte volna esélyesnek. Ettől még persze reménykedhetünk a csodában, de nem érdemes túlságosan felsrófolnunk a várakozásokat. A Testről és lélekről már így is bőven teljesítette, amit megkövetelt a haza.