Budapest, kémfőváros

Vörös veréb (amerikai thriller, 2018)

Budapest végre saját jogán szerepel egy nem magyar produkcióban, kár, hogy egy csapnivalóan rossz filmben.

Ritkán fordul elő, hogy egy amerikai filmben Budapest Budapestet játssza: utolsó ilyen emlékem Eddy Murphy és Owen Wilson agymenése, a méltán elfeledett Én, a kém még a boldogult 2002-es évből. Fővárosunk a hidegháborús Berlin vagy napjaink Moszkvája után ismét saját magát alakíthatja, ismét egy kémfilmben, köszönhetően annak, hogy kishazánk az amerikai és az orosz titkosszolgálat közötti harc egyik játéktere lett. Bár a nyugalmazott CIA-ügynök, Jason Matthews eredeti regényében nem Magyarországon zajlanak az események, a filmben a fő helyszín Budapest, és a máshol játszódó jelenetek nagy része is nálunk forgott.

vorosvereb1.jpg

Míg Matthews regényét egyöntetűen pozitív kritika övezi, a Francis Lawrence rendezte és Jennifer Lawrence főszerepelte filmadaptáció annyi sebből vérzik, hogy már könnyebb az ép felületeket számba venni. Nem tudom, egy nem magyar nézőt mivel tud megörvendeztetni a film, mindenesetre számomra az egyetlen izgalmat az nyújtotta, hogy megpróbáltam kitalálni, Budapest éppen melyik részén járunk, ami nekem speciel annyira nem volt nehéz, tekintve hogy budai gyerekként jól ismerem a legtöbbet szereplő Komjádi uszodát és környékét.

A Vörös veréb lehetett volna a hidegháború hangulatát megidéző kiváló kémfilm is, ehelyett egy pornóba oltott vérben tocsogó thrillert vagyunk kénytelenek nézni, melyet a félmeztelenkedő és többször is szexuális aktusba kerülő Jennifer Lawrence-szel akarnak eladni nekünk. Kevés olyan film van, amiben szinte minden rossz, de a Vörös veréb alkotóinak sikerült összerakniuk a tökéletes állatorvosi lovat.

vorosvereb2.jpg

A dramaturgia csapnivaló: sem mi, de ami rosszabb, valószínűleg a forgatókönyvírók és a rendező sem tudják, miért és hogyan követik egymást a jelenetek, mi fontos és mi nem. Ha a történet folyása nem világos, akkor a szereplők motivációi sem lehetnek azok, úgyhogy csak találgathatjuk, hogy például mi mozgatja a főszereplőnőt, Dominikát (Jennifer Lawrence), aki egy sérülés után ügynök nagybátyja megbízásából lesz balett-táncosból előbb csali, majd egy kémeket nevelő szexakadémián kiképzett szupertitkos és szuperfurfangos Mata Hari. A film egyszerre mutatja frigidnek és szexbombának, szerető szívű táncosnőnek és érzéketlen női terminátornak. Hogy milyen tökéletes csábító, azt megtudjuk, mert mondják, csak éppen nem látjuk. 

Nem jár jobban a többi szereplő sem. Az amerikai ügynök, Nathaniel Nash (Joel Edgerton) végig sótlan, érdektelen figura marad, Dominikával való románca pedig definiálatlan; érthetetlen, hogyan ismertetheti meg a szexuális csáberő használatát éppen egy teljesen deszexualizált, fapina katonaasszonyság (Charlotte Rampling); nem tudom, mit keres itt a jobb sorsra érdemes Jeremy Irons egy klisészerű, sötétített szemüvegével Jaruzelski tábornokra hajazó főkém szerepében; viszont izgalmas volt látni, hogy a nagybácsit játszó belga színész, Matthias Schoenaertz teljesen úgy néz ki, mint a fiatalabb kiadású Putyin.

vorosvereb3.jpg

A 18-as karika indokolt, a 142 perces játékidő viszont súlyos visszaélés a néző egyre fogyó türelmével. Aki teheti, hagyja ki.