Apokalipszis mindjárt

Hutvágner Éva: Örök front (Kalligram Kiadó, 2017)

Ágnes és Júlia a végítélet árnyékában, avagy „the end of a beautiful friendship”.

Mit tehet az ember, ha egy aszteroida közelít a Föld felé? Mondjuk kiküldheti ellene Bruce Willist. És ha ő sem tud segíteni? Marad a beletörődés. Néhány éve Lars von Trier pusztította el a Földet egy nagybolygó segítségével Melankólia című filmjében, most Hutvágner Éva teszi ezt egy kisbolygóval elsőkönyves regényében, még ha (spoiler alert!) az apokalipszist magát nem is láthatjuk.

orok_front_marias_attila.png                             Máriás Attila illusztrációja

Az Örök frontban ugyanis a végítélet csak díszlet, nagyon keveset tudunk meg arról, mi történik úgy általában az utolsó napokban. A helyszín Budapest, két főszereplőnk két huszonéves lány, Ágnes és Júlia. Gyerekkorukra visszanyúló, „se veled, se nélküled” barátságuk végóráinak története a könyv – a bekövetkezendő apokalipszis csak mintegy metaforikus jelzése ennek az amúgy-is-véget-érésnek. „A barátságuk ijesztő volt, olyasmi, amire a nagymama furcsa szemmel néz, a szülők nem értik. Benne volt mindvégig, hogy egyszer belezuhannak a szakadékba, ami körül kóvályognak” (91). Egy dupla coming-of-age sztorit olvasunk, aminek valójában csak a vége van megírva, nagy részét szó- és mondatfoszlányokból szedjük össze.

orok_front_borito.jpg

Kihűlő szerelem, édeshármas, nagypapakorú szerető – a férfiak csak eszközök, kellékek ebben a sztoriban. „Hagyja, hadd játsszanak vele a lányok” – tudjuk meg Miklósról (129). Marcell felesége öngyilkos lesz, most a nála jó pár x-szel fiatalabb Ágnessel vigasztalódik, Ágnesnek meg legalább van hova menekülnie Júlia elől. „Befogadta a házába, mégis mit tett volna. Gyakorlatilag a ház előtt találta. Ott kóborolt, összefagyva és teljesen részegen, úgyhogy felvitte magához, lefektette a lánya régi gyerekszobájába egy kis kanapéra. Az a szerencsétlen meg azt hitte, tartozik valamivel, és éjjel átmászott az ágyába” (66.). Így is kezdődhet egy kapcsolat.

Az Örök front inkább líra, mint epika. Nem a történés a lényeg, hanem a két lány barátságának nyelvi megfogalmazása. Mert tulajdonképpen nem is történik semmi, csak csupa banális, hátköznapi dolog. A kis részletek fontosabbak, mint a Földet elpusztító Apophis: a pincér körme alatti fekete, a borban úszó hajszál, a letört metszőfog, az ágy alá dobott Algoflex. A helyszínek egy budapesti számára különösebb leírást nem igényelnek: Deák tér, Kazinczy utca, nagykörút. Itt teng-leng a fővárosi Y-generáció az apokalipszis árnyékában. Sajnáljuk-e, hogy véget ér mindez? Erre a regény nem ad választ. De nem is kell.

A kötetet Máriás Attila illusztrálta – jegyezném meg. Nem mellékesen.