Háztűznéző

anyám! (amerikai pszichothriller, 2017)

A film feléig egy jól felépített thrillert látunk, hogy végül egy Zs kategóriás horrort kapjunk.

Kevés ennyire bosszantó filmet láttam, mint amilyen Darren Aronofsky legújabb agymenése, az anyám!. Bosszantó, mert az első felében tökéletesen alapozott meg egy Rosemary gyermeke-típusú rémmesét, hogy aztán a második felében öncélú művészieskedő kavalkádba fordítsa a sztorit, az itt el nem spoilerezendő befejezésről már nem is beszélve. Egy film legtöbbször vagy jó, vagy rossz, vagy közepes, és ezt már nagyjából az első tíz perc után lehet látni; de hogy előbb székhez szegezze a nézőt, majd mikor az összes várakozását felkeltette, durván becsapja, ezt csak kiforratlan kezdők vagy már a karrierjüket megcsinált vérprofik engedhetik meg maguknak.

anyam1.jpg

Aronofskyt a mozinézőknek nem szükséges bemutatni: láttuk már, hogy tud filmet csinálni. Ezért egyszer-egyszer felröppent bennem a gondolat, hogy csak én nem értem a rendező zsenijét, de aztán rá kellett jönnöm, nem, itt valóban egy üresen semmitmondó alkotással van dolgunk, ami sokáig csak azért tűnik jó filmnek, mert egy egyébként tehetséges író-rendező munkája, aki miután jól felépített egy első osztályú thrillert, végül egy Zs kategóriás horrorral ajándékoz meg minket. Ami még talán rendben is lenne, ha nyíltan vállalná, de Aronofsky feltétlenül el akarja hitetni, hogy itt valami nagyon mély alkotással van dolgunk, így a vége nevetséges felsülés lesz.

A történet mintha tértől és időtől függetlenül játszódna, már ez teremt neki egyfajta szimbolikus-metaforikus ízt: egy a semmi közepén álló nagy házban járunk, a szereplőknek nincs neve, a mobiltelefon és az internet ismeretlen fogalmak – elsőre játszódhatna akár a XIX. századi Angliában vagy a XXI. századi Közép-Nyugaton, ahova még nem jutott el a civilizáció minden áldása. A nagy házban csak a középkorú, alkotói válságban (mi másban) szenvedő író-költő (Javier Bardem) és fiatal felesége (Jennifer Lawrence) él: előbbi egész nap az üres papír felett ül, utóbbi egyedül végzi a korábban leégett ház felújítási munkálatait. Aztán egyik este betoppan egy furcsa, magát orvosnak mondó szerzet (Ed Harris), később megjelenik felesége (Michelle Pfeiffer), és az író invitálására úgy beköltöznek a házba, mintha mindig is ott laktak volna. A fiatal feleség minderről persze nem lesz megkérdezve, és innentől azt látjuk, hogyan veszíti el előbb otthonát, majd szép lassan mindenét.

anyam2.jpg

A különböző mély értelműnek szánt utalások, bibliai allúziók és az egészet átszövő példázatosság-hangulat csak egy metafizikai giccset eredményeznek. Hogy Aronofsky komolyan gondolta-e mindezt, vagy csak blöffnek szánta az egészet, nem tudjuk. Ahogy azt sem, melyik a rosszabbik opció.