Fassbinder-klasszikus Alföldi rendezésében

A félelem megeszi a lelket  című előadás ősbemutatója október 14-én lesz az Átrium Filmszínházban.

A darab Rainer Werner Fassbinder 1974-ben bemutatott filmjének színpadi változata, amely egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal. Az idősödő takarítónőt, Emmit, Hernádi Judit, míg Alit, a marokkói bevándorlót, Bányai Kelemen Barna kelti életre. A további több mint húsz szerepben mindössze négy színész: Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs, Parti Nóra és Szatory Dávid lesz látható.

afelelem_olvaso_08_fotomeszaroscsaba.jpgA félelem megeszi a lelket olvasópróbája (fotó: Mészáros Csaba)

Alföldi úgy fogalmazott: a történet hetvenes évekbeli, nyugat-németországi társadalmi közege különbségekkel ugyan, de nagyjából egészében megfeleltethető a mai magyar közegnek, így a viszonyok, a reakciók, a fordulatok egy része nagyon is ismerős lehet a közönség számára. Szerinte a történetet meg kell hagyni a maga közegében, a helyzetek, az alakok és az elhangzó mondatok teszik majd jelen idejűvé az előadást.

A rendező sajátos ritmusszerkezetben képzeli el a produkciót, bizonyos jelenetek egymásra lapolva, párhuzamosan játszódnak, egyes cselekmények színpadi és valós ideje meg kell, hogy egyezzen, a szokásoshoz képest más színpadi sűrítéstechnikát kell alkalmazni az előadásban.

A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadásának bemutatója október 14-én lesz. A nyilvános főpróbára, a premierre és a többi októberi előadásra már minden jegy elkelt. A novemberi időpontokra jegyek ide kattintva kaphatóak.