Hosszú út a színházi éjszakába

Karszalag, programfüzet és BKV-bérlet segítségével hárman is nyakunkba vettük a várost, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a Színházak Éjszakájából.

Hamlet nyílt próba (Vígszínház)

A Színházak Éjszakája már itthon, készülődés közben elkezdődött: Facebook-közvetítés révén tekinthettünk bele az Eszenyi Enikő által színpadra állítandó Hamlet nyílt próbájába. Ugyan némi technikai bakinak köszönhetően elég halk volt a közvetítés, az a bemutatott néhány jelenetből is átjött, hogy Forgách András fordítása hol figyelemfelkeltően, hol humorosan, hol meghökkentően, de valahogy mindenképp feldobja az ismert történetet. Nyílt próba – de mégsem igazán próba. Persze, Eszenyi Enikő instruált is, pl. Hamlet, Rosencrantz és Guildernstern hármasánál folyamatosan igazgatta a fiatal színészeket – de azért ez a kis délutáni szösszenet, ahol az alternatív rendezőnek öltözött Eszenyi többet szerepelt, mint maguk a színészek, legalább annyira szólt a nézőknek, mint a készülő előadásnak. De ez talán így van jól. (DD)

sze-korut.jpg

Freudok egymás közt (beszélgetés Fodor Tamással és Jordán Tamással – Rózsavölgyi Szalon)

A Rózsavölgyi Szalon nagynak éppen nem mondható színháztere délután 2 órakor zsúfolásig megtelt a Freudok egymás közt című programra. A szalonban jelenleg két előadás is fut, amely az idős Freudot állítja középpontba: az Alföldi Róbert rendezte Az utolsó óra és a Császi Ádám által színpadra vitt Az ismeretlen. A pszichoanalízis alapítóját két Tamás, Jordán és Fodor alakítja, akikkel Szily Nóra beszélgetett. Az előadásról és Freudról nem sok szó esett, sokkal inkább régi anekdoták kerültek elő a tarsolyból, amiből a két hetedik x felett járó színésznek már van nem kevés. A két Tamást nemcsak keresztnevük és Freud hozza össze, mindketten a legendás Egyetemi Színpadon indultak, ott tanulták ki a színészmesterséget. Mikor Jordán ifjoncként a világot jelentő deszkákra került, Fodor már a színház nagy tehetségének számított, s előbbi nagy megtiszteltetésnek érezte, mikor egy kettős szereposztásban Fodorral kettőzhetett. A beszélgetés során történetek elevenedtek meg Latinovits Zoltánról, Darvas Ivánról, s egyáltalán, az elmúlt több mint félszáz év magyar színházáról. (BKCS)

Keress! Találj! Szkénézz! (térképes bolyongás a BME épületében)

A tíz állomásból álló kincskeresés lényege az volt, hogy állomásról állomásra járva különböző, a Szkénében játszó társulatok által szervezett feladatokat megoldva célba érjünk. A legkülönfélébb játékokkal találkoztam: parasztactivity-vel kezdtünk a K2 Színház rendezésében, melynek lényege az volt, hogy a társulat előadásaihoz köthető szavakat kellett körülírni vagy elmutogatni. További állomásokon rejtvények, kirakós feladatok, valamint a flamenco alaplépései is próbára tették a lelkes kincsvadászokat. A Forte Társulat egy rendkívül érdekes feladattal készült, amely tulajdonképpen egy bizalmi játék volt: becsukott szemmel vezettek körbe minket a BME parkos részén, majd mindenki két feladatot oldott meg a ,,vakvezetőjével”. Sajnos az utolsó három állomásra már nem jutott időm, mert az ígért egyórás időtartamot már a hetedik állomáson is húsz perccel túlléptük. (FA)

Szerepbe zárva (beszélgetés ismert sorozatok szereplőivel – Pinceszínház)

A Pinceszínház által rendezett beszélgetés eredeti témája és célja talán az volt, hogy a meghívott három korábbi és egy jelenlegi sorozatszínész arról valljon, mennyire skatulyázza be őket részben az, hogy rengetegen egy konkrét tévészerephez kötik őket, részben pedig az, hogy a szakma lenézi a szappanopera-műfajt. A Szomszédoknak köszönhetően ismertté vált Ábel Anita, a korábban a Barátok Köztben játszó Deutsch Anita és Kinizsi Ottó, valamint a Jóban Rosszban stábjához nemrég csatlakozott Pásztor Ádám inkább sok minden másról beszélt, mint erről. A beszélgetést moderátor hiányában kiválóan irányító Ábel Anitától tudtunk meg sok érdekes kulisszatitkot a Szomszédokról, és arról, hogy az ott szerzett országos ismertség hogyan befolyásolta őt és a pályáját a későbbiekben – ezek miatt már megérte elmenni a beszélgetésre. Deutsch Anita és Kinizsi Ottó leginkább arról beszéltek, hogy mennyire kemény időszak volt az életükben az a periódus, mennyire nem akartak ők sztárok lenni, és hogy mennyire nehéz volt kontrollálni a közönség rajongását irántuk (megjegyzem, mióta kiszálltak a sorozatból, egyikükről sem hallottam). Pásztor Ádám, kellő releváns tapasztalat híján nem sokat tett a beszélgetéshez – talán őt jövőre lenne érdemes ugyanerről kérdezni. Az ő tapasztalatai már csak azért is érdekesek lennének, mert míg a Szomszédoknak és a Barátok Köztnek a maga korában nem volt versenytársa, most a Jóban Rosszban nem csak egy kisebb csatornán fut, nem csak más magyar sorozatokkal kénytelen megküzdeni, de az egyre népszerűbb amerikai szériák is háttérbe szoríthatják. (DD)

Színházi mesterségek bemutatója (Pesti Magyar Színház)

A Magyar Színházban először a színpad működéséről tudhattunk meg többet, például azt, hogy ha „csak” két kamionnyi díszlet tartozik egy előadáshoz, az meglehetősen kevésnek számít, hiszen például a Vámpírok bálja című szuperprodukcióhoz tizenhat kamion szállítja a díszletet. A hangtechnika és a világítástechnika nem rejt magában túl sok titkot, náluk sokkal érdekesebb a kellékes és a súgó munkája. Az előbbi sok esetben a megtévesztésre épül, hiszen a színészek valójában szűrt meggylevet isznak bor és traubiszódát pezsgő helyett. A súgó visszamenőleg nem súghat; egyszerre kell az aktuális, a soron következő szövegen és a színészeken tartania a szemét, így feladata meglehetősen összetett. Ma már nem divat a klasszikus súgólyuk, így a legkülönbözőbb megoldásokkal találkozhatunk: van, hogy a súgó egy fa mögé, vagy éppen a színpadon lévő asztal alá kénytelen elbújni. (FA)

Új színház nyílt Budapesten! (Fórum Színház az Urániában)

Gyors kitérő az Urániába: este hatkor Németh Kristóf hivatalosan is megnyitotta a már hónapok óta lebegtetett új magánszínházát, a Fórum Színházat, mely gyakorlatilag szó szerint a Színházak Éjszakáján debütált. Rövid köszöntő után, melyben kihangsúlyozta, hogy törekednek minden produkciójuk akadálymentesítésére (a köszöntőbeszédet is jeltolmács kísérte), valamint hogy a színház majdani repertoárja így vagy úgy filmekhez köthető darabokra épül majd. Első bemutatójuk A forgatókönyv című amerikai vígjáték lesz decemberben. Az est ezt követően a Mesterek és tanítványok beszélgetéssorozattal folytatódott, melynek keretein belül Karinthy Márton és Balázs Andrea, Szinetár Miklós és Csonka András, valamint Benedek Miklós és Németh Kristóf meséltek az érdeklődőknek. (DD)

Nyilvános munkarendi és vezetői értekezlet (Örkény István Színház)

A Színházak Éjszakáján kedveltek a „színház belülről” típusú programok, a kulisszajárások. Az Örkény Színház minden évben bepillantást enged a színfalak mögé, idén azonban még ennél is tovább ment: egy nyilvános munkarendi, illetve vezetői értekezletet prezentáltak a színpadon. Az eseményre érkező közönség – mint Mácsai Pál szavaiból kiderült – először ülhetett le a még mindig felújítás alatt álló teátrum új, még fóliázott székeibe, amelyek már nem recsegtek-ropogtak, és igazolhatjuk, valóban kényelmes volt rajtuk az ülés. A munkarendi értekezleten a színház háttérdolgozóinak színe-java részt vesz, a vezetői értekezleten az ott megjelenteknek már csak mintegy egyharmada. Ezeken aztán tényleg a legprózaibb kérdések merülnek föl: mikor legyenek a próbák, hány előadást játsszanak egy hónapban egy-egy darabból, mit csináljanak, ha az egyik előadás vezető öltöztetőjének éppen a lánya szalagavatójára kell mennie a kijelölt napon, és akkor a műszaki-technikai kérdésekről még nem is beszéltünk. Ha leírva nem is hangzik izgalmasan, valójában nagyon érdekfeszítő volt belelátni egy színház működésének legapróbb részleteibe, Mácsai Pál pedig igazi showmanként szórakoztató produkciót hozott ki a két értekezletből. (BKCS)

Rendezőpárbaj (a Játékszín és a Karinthy Színház közös programja a Karinthyban)

Párbaj helyett inkább a szórakoztatásra helyezte a hangsúlyt a Játékszín és a Karinthy Színház közös programja, amely – nem mellesleg – jó reklámot biztosított előbbi új bemutatója, a 39 lépcsőfok számára. A két színházat képviselő két-két rendező ugyanis a Hitchcock-filmen alapuló darab egy-egy jelenetét állította színpadra, elvileg saját nézőpontja szerint. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy Horgas Ádám vezetésével Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Szirtes Balázs, Nagy Sándor jelmezben, vetítéssel, miegymással bemutatta a készülő előadás vonatos jelenetét. Majd jött a szintén a Játékszínt képviselő Bagó Bertalan, aki (nem tudunk rá jobb szót) széttrollkodta kollégája munkáját, és ugyanazt a jelenetet operaáríákkal, magyar népies beszéddel és japán akcentussal tarkítva láthattuk. A Karinthy színeiben „párbajozó” Simon Kornél egy vázlatosan felskiccelt bőröndös paródiát dirigált a távolból Dányi Krisztiánnak, Fila Balázsnak, Gerlits Rékának és Baronits Gábornak, Karinthy Márton pedig egy komolyan vett „füvezős” jelenettel örvendeztette meg a nézőket. A hangos nevetések által tarkított (vagy inkább folyamatosan kísért) program a célnak tökéletesen megfelelt, illett a Színházak Éjszakája tematikájához, és a vonatkozó előadást is sikerrel népszerűsítette. (DD)

21752548_1598923120158269_29451635809908499_o.jpgKép forrása: Karinthy Színház Facebook

Egérfogó háromszor (Katona József Színház)

A Katona József Színház igazi alkalmi színházi produkcióval készült Egérfogó háromszor címmel: a Hamlet egérfogó-jelenetét adták elő három fiatal rendező: Fehér Balázs Benő, Székely Kriszta és Kovács D. Dániel rendezésében. Három egészen markáns minielőadást láthattunk. Fehér Balázs Benő televíziós showműsor keretébe helyezte a történetet, ahol Tasnádi Bence Hamletje interjúvolta meg először a Helsingőrbe érkező színészeket, majd villantotta fel a családi konfliktusokat. Székely Kriszta egy eklektikus, de nagyon izgalmas és ötletdús produkciót csalt ki a shakespeare-i történetből: előbb Hamlet jelent meg konferansziéként, majd papírkoronás királyokként és királynőként jöttek be a színészek, hogy aztán némafilmes stílusban elevenedjen meg az egérfogó története: a háttérben kivetítve a kommentárok, előtte némajátékot játszanak a színészek, mindehhez pedig a némafilmeknél megszokott (élő) zongorakísérlet szól. Kovács D. Dániel, aki előadásaiban előszeretettel él filmes eszközökkel, most egy filmforgatás keretébe helyezte Gonzago megölését. Kamera vette fel a jelenetet, melyet egy félig leeresztett vásznon nézhettünk is, miközben Rosencrantz és Guildenstern két világosítóként botladozott a színen, Jordán Adél pedig Hamletként prezentálta nekünk az egérfogót. Három igazán izgalmas és eredeti stílusgyakorlatot láthattunk, amelyeket így egyben akár repertoáron is el tudnánk képzelni. (BKCS)

Verslábak neccharisnyában (kortárs költőnők versei négy színésznő előadásában – RS9 Színház)

Dobra Mária, Sárközi-Nagy Ilona és Tarr Judit előadásában hallgathattunk meg olyan kortárs verseket és írásokat, melyek aktuális, ám sokszor tabunak számító „női” témákat pedzegettek, mint az öregedés, az anyaság nehézségei, a szexualitás és az önelfogadás. El lehet-e fogadni testünk egy életen át tartó változásait, és azt, hogy örökifjú lelkünk egy múlandóságra kárhozott test halálig tartó rabja? Csinálhat-e bármit egy anya anélkül, hogy akár egy pillanatra elhagyják őt a szülői kötelességekre emlékeztető gondolatok? És a szégyen, amelyet egy nemibeteg nő érez... És még sorolhatnánk – de a hatást így aligha tudjuk visszaadni. (FA)

Így írtok ti (a nézők írnak, a számítógép generál, a színészek játszanak – Radnóti Színház)

Tavaly is az egyik legjobban várt program volt a Schneider Zoltán ötlete alapján készült Így írtok ti, melyet, ha egy mondatban szeretnénk definiálni, valami ilyesmi lenne: a nézők által beküldött mondatokból számítógép által generált rövid színdarab/jelenet élő megrendezése. Ha két mondatban szeretnénk meghatározni, azt is hozzáírnánk, hogy „Rengeteg nevetéssel kísérve.” Porogi Ádám nem igazán találta (még?) a helyét ebben az improvizatív bohóckodásban, de az az összhang, ahogy Gazsó György, László Zsolt, Pál András és a „rendező” Schneider Zoltán folyamatosan reflektált egymásra és a legképtelenebb marhaságokra is, példaértékű társulati összhangot mutat. Komédiázást láttunk, de a legjobb, legigényesebb fajtából. Ugyan maguk a mondatok nem mindig hozták meg a várt hatást, de a minőségi színészi humor hozzáadott értéke folyamatos nevetésre késztette a zsúfolásig megtelt Radnótit. (DD)

Dilettánsok, Dilettánsok! (egy este Nádasdy Ádámmal és a magyar irodalom legrosszabb verseivel – Hatszín Teátrum)

Méltó megkoronázása volt a programsorozatnak a Hatszín Teátrum repertoárprogramjának zanzásított változata. Nádasdy Ádám költő, műfordító vezetésével (és az ő magyarázatai, anekdotái kíséretében) a magyar irodalom utóbbi kb. száz évének legszörnyűbb komolyan vett verseiből hallgattunk meg néhányat. Az estet bátran ajánljuk mindenkinek, aki kacagásra-borzadásra vágyik, komolyan, érdemes! Néhány konstruktív kritikai megjegyzésünk azonban akad: egyfelől mi kihagytuk volna Weöres Sándor szándékosan dilettáns, ugratásnak szánt versét a rövidített programból, helyette inkább ismertünk volna meg még egy dilettáns költőt/művet – azt persze nem vitatjuk, hogy a teljes műsorban helye van egy áldilettáns versnek is. Másrészt ugyan mindannyian azonnal éreztük, hogy amiket hallunk, azok rosszak, de szívesen fogadtunk volna kicsit több elemzői gondolatot Nádasdy Ádámtól, azzal kapcsolatban, hogy szerinte miért is különösen rossz Szittya Attila Bendegúz vagy épp Hazafi Veray János vonatkozó verse. (DD)

Fantomok az éjszakában (kulisszajárás a Magyar Állami Operaházban)

Az Operaház a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét kulisszajárást szervezett, mely este tizenegyes kezdettel különösen hangulatos lezárása volt a Színházak Éjszakájának. A túra során, Aczél András értő idegenvezetésének köszönhetően számos érdekességet megtudhattunk – íme, néhány. A Székely Bertalan terem Erzsébet királyné kedvenc pihenőhelye volt, ám sosem töltött ott időt Ferenc Józseffel együtt. A királyi páholyban csupán uralkodók ülhettek, így egyedül maga Sissi sem nézhetett operát onnan; neki egy saját páholya volt a színpadhoz közel, ahonnan meglehetősen rosszul lehetett látni az előadást – ám őt mindenki nagyon jól láthatta. Az Operaház falait tizennyolc karátos aranyfüsttel díszítették, és kiderült az is, hogy az épületben eredetileg zöld és kék drapéria dominált, ahogy az Ybl Miklósék megálmodtak. A dalszínházban a megszokott rendezői bal és rendezői jobb oldal is más neveket visel: városi és ligeti oldalnak hívják, és a díszleteken is a VO és LO rövidítéseket alkalmazzák. A jelmezeket közel 1000m2-en tárolják, és az Operaház 16km-nyi jelmezállománnyal rendelkezik, mely kiegészítőkkel együtt kb. félmilliós számot jelent. (FA)

Zárszó helyett

A kiválasztott programok mindegyike azt hozta, amit vártunk tőle: a karszalagot váltó érdeklődők döntő része minden bizonnyal elégedetten tért haza a Színházak Éjszakájáról. A programok színesek voltak, bár néhány, amúgy nagy érdeklődést kiváltó színház talán vehetné kicsit komolyabban is ezt az alkalmat, mely számukra is jó lehetőséget biztosítana a kezdődő évad népszerűsítésére. Kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy a Színházak Éjszakája alkalmas-e arra, hogy felkeltse az érdeklődést az egyes színházak iránt azok között, akik amúgy egyáltalán nem járnak színházba, arra azonban mindenképp alkalmas, hogy az amúgy egy-két színházba ellátogató nézők érdeklődését szélesítse. A szervezőknek a jövőben fokozottan érdemes törekednie bármiféle csúszás elkerülésére, ugyanis az könnyen boríthatja nem csak az adott színház programját, de a nézők patikamérlegen kimért menettervét is. Dicséretes és követendő a Katona azon kezdeményezése, hogy háromszor is lejátszották egymás után az Egérfogó-kísérletüket, tripla annyi nézőnek biztosítva lehetőséget a bejutásra. (Persze az is egyértelmű, hogy az improvizációra épülő programoknál ez nem megoldható, ott épp a lényeg, a pillanat veszne el ezzel.) Fájdalmunk volt még, hogy számos színházban már éjfél előtt véget ért a Színházak Éjszakája. (DD)


B. Kiss Csaba, Dicsuk Dániel, Fügedi Anita