Ők az igazi Naptárlányok!

Valódi történet alapján készült színdarabot tűz műsorra a Magyar Színház.

A Magyar Színház évadbeli első bemutatójának, Tim Firth Naptárlányok című színdarabjának eseményei valóban is megtörténtek a 2000-es évek elején. A történetből mostanra film- és West End-musicalváltozat is készült – a prózai változat pedig most debütál hazánkban.

naptl-ani600x338.gif

Igó Éva, Hegyi Barbara, Tóth Enikő, Udvarias Anna, Bede Fazekas Anna a társulat tagjaival, Benkő Nórával és Soltész Bözsével együtt játsszák el az angliai kisvárosban, Rylstone​-ban élő nőket, akik gyűjtést rendeznek azért, hogy a helyi kórház onkológiai osztályára a várakozóknak kanapét vehessenek. Ehhez azonban pénzre van szükségük. Az ötletük az, hogy az éves nőegyleti naptár unalmas tájképei helyett készíttetnének egy meztelen fotósat. Magukról. Ebből aztán világra szóló botrány lesz. Illetve lett.

A Deres Péter dramaturg által fordított és felfrissített készülő előadás kapcsán Tallós Rita rendező elmondta, az eredeti színdarab nagyjából lekövette a hollywoodi filmet, így olyan volt, mintha annak idején, a nagy sikerre való tekintettel írtak volna a forgatókönyvből gyorsan egy színdarabot. „Csakhogy a színpadnak más törvényei vannak. Nincs vágás, eltűnés, helyette viszont van némi idő, hogy azoknak a szereplőknek is legyen egy kicsi sorsa, élete, akikkel mostohán bánt a színdarab írója. A darab simán eltűri, ha kap egy kis szövegoptikai frissítést. Egy kicsit érthetőbbek, átérezhetőbbek és játszhatóbbak a szerepek, jobban mondhatók és ettől a jelenetek is izgalmasabbak, mint húsz éve voltak” – emelte ki Tallós Rita.

A leírás is a nőkre helyezi a hangsúlyt, és a Magyar Színház sajtóanyagában is az szerepel, hogy „Ez a valódi történet arra is példa, hogy micsoda erőt tudnak megmozdítani a nők, ha összefognak.” Színházi közhely ugyanakkor, hogy a III. Richárd sem kizárólag a púposokról szól, így joggal merült fel bennünk a kérdés, hogy a Naptárlányok mennyire szólhat csak a benne szereplő nőkről. „A példázat sosem csak a példáról szól. De az biztos, hogy a nők többnyire túlélik a férjüket, hogy a közösségnek mindig segítő szerepe van, hogy az együtt-röhögés gyógyít, és III. Richárdnak is könnyebb lett volna az élete, ha egy nőegylet tagja” – felelte Tallós Rita.

Az előadáshoz egy valódi naptár is készül, az előadásban résztvevő színésznőkkel, hasonlóan az eredeti történethez. A naptárak megvásárolhatók lesznek, és így a Naptárlányok produkció lehetővé teszi, hogy a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának Rehabilitációs Osztálya adományhoz jusson.

Az előadás – mely nem kapott korhatár-besorolást, hisz semmi olyat nem mutat, amit ne láthatnának a kamaszok az életben is – szeptember 29-től látható a Magyar Színházban; jegyek a port.hu oldalán válthatóak.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!