„A szerepek pajzsot jelentenek"

Augusztus 25-én és 26-án visszatér az Így szerettek ők a Városmajorba – ennek kapcsán beszélgettünk az előadás egyik szereplőjével, Simon Kornéllal.

Tavaly nyáron mutattátok be, aztán volt egy nagy kihagyás. Hogy készültök most fel újra erre az előadásra?

Volt több vendégelőadás is évközben, három-négy, legutóbb Tállyán – ez nem annyira sok, de ahhoz azért elegendő, hogy ne essünk ki teljesen a gyakorlatból, ne felejtsük el a megtanult szövegeket.  A városmajori előadások előtt azért tartunk két felújító próbát, egyiket az első előadásnap délutánján. Így az eléggé húzós nap lesz, de úgy tapasztaltam, hogy a fáradt színész az igazán jó színész.

szerettek1.jpgNagy Kálózy Eszter, Simon Kornél, Gryllus Dorka az Így szerettek őkben (fotó: Éder Vera)

Tényleg? Akkor ezek szerint mindig a premier másnapján kellene előadásokat néznünk? Engem kimondottan óv ettől néhány színházi barátom…

Azért ez változó (nevet)! A premier tulajdonképpen egy létállapot, azt megelőzően egy hétig igen feszített munkatempóban csak arra koncentrálunk, az jár a fejünkben… Tudok olyan kollégáról, aki a főpróbahéten még a családjától is külön költözik, annyira nem szeretné, hogy bármilyen más inger is érné… Majd amint lemegy a függöny a bemutatót követően, mintha meghalna valami – a második előadás alatt tehát egy halottat kell feltámasztani. Ez nem mindig sikerül igazán jól, elég változóak a tapasztalataim, volt, hogy eléggé szétesett volt a társulat egy bemutató másnapján, de olyan élményem is van, hogy a második előadás volt mind közül a legjobb…

Visszatérve az Így szerettek őkre, a te esetedben, mondhatni, eléggé családias közegben készült ez a produkció (Simon Kornél a feleségével, Gryllus Dorkával játszik együtt, az előadást az anyósa, Kőváry Katalin rendezte, a Kaláka együttesnek pedig apósa, Gryllus Dániel is tagja – a szerk.), ez hogy hatott a munkafolyamatra?

Kőváry Katalin számított és odafigyelt mindannyiunk ötletére – a Kaláka együttes pedig kiemelkedő szinten hozta azt, amit ők olyan nagyon tudnak, és ami miatt sokan annyira szeretjük őket. Nekem egyébként nagyon sokat segített a készülésben, hogy a próbák alatt a feleségem, az anyósom és az apósom vett körül – talán úgy tudom ezt a legjobban megfogalmazni, hogy az, hogyha olyan emberekkel dolgozom, akikkel együtt is élek a mindennapokban, az egyfajta plusz erőteret jelent, plusz energiákat mozgósít. Viszonylag gyorsan el is készültünk a tavalyi előadással, biztos, hogy az is közrejátszott ebben, hogy jól ismerjük és megértjük egymást.

A színlap „irodalmi koncert-színház”-ként definiálja az előadást – hogy képzeljük el ezt? Egyáltalán, az előadás során szerepeket játszol, vagy csak szavalsz?

Nagyon sokáig tanakodtunk azon, hogy mi lenne a megfelelő formája ennek az előadásnak. Volt olyan koncepcióötlet is, hogy felolvasószínházi formában mutassuk be az előadást, de annak az lett volna a veszélye, hogy eltávolítja egymástól a színészeket és a közönséget. A verseket és a narrációkat fel lehetne olvasni, de az elhangzó helyzeteket nem igazán tudnánk megjeleníteni. Végül nem sokkal a bemutató előtt döntöttünk úgy, hogy megtanuljuk a teljes szöveget, ami nyilvánvalóan az addig próbálttól különböző játékmódot követelt meg.

szerettek3.jpgRudolf Péter és Simon Kornél az Így szerettek őkben (fotó: Éder Vera)

Különleges kihívás számomra az Így szerettek ők, hiszen még soha nem vettem részt olyan produkcióban, ahol a koncepció arra épült volna, hogy játszom, megjelenítek egy alakot, majd azt követően, a szerző szavaival narrálom is a másodpercekkel előtte még általam megformált karaktert.

Mennyire más ez színészként, mint egy Shakespeare-darab vagy egy madáchos zenés játék?

Színészként ahhoz szoktunk, hogy a mások által leírt szövegen és a megrajzolt karakter mozgatásán keresztül mutassuk be a közönségnek saját magunkat is. Ha szerep nélkül, pusztán magamat kell adnom, az kívül esik a komfortzónámon. A szerepek egyfajta pajzsot, védvonalat jelentenek – nehéz megtalálni azt, hogy hogyan lehet beleállni ebbe a páncélnélküliségbe.

Nemrég részt vettél a Nagy Duett c. műsorban, melyet meg is nyertetek. Ez csak egy munka volt számodra, éppúgy, mint egy színházi szerep, vagy az ismertség, népszerűség szempontjából is fontos neked a tévés jelenlét?

Mindig is szerettem volna rocksztár lenni, a Nagy Duettnek köszönhetően végre tíz héten keresztül annak érezhettem magam. Emellett ez a jelenleg egyik legnézettebb TV-műsor, és, bárki bármit mond, egy színész pályájának alakulásában egyáltalán nem mellékes szempont, hogy ki mennyire ismert a nagyközönség szemében. Egy kereskedelmi tévéműsor ebben sokat segít – a Nagy Duett pedig, úgy gondolom, jó ízléssel elkészített, igényes produkció.

szerettek2.jpgÍgy szerettek ők (fotó: Éder Vera)

Mielőtt elfogadtam a felkérést, megkérdeztem egy barátomat, Köbli Norbert forgatókönyvírót, hogy mit gondol erről az egészről. Én ugyanis nem igazán ismertem ezt a közeget, az utóbbi években nem dolgoztam tévéműsorokban – még olyan tizenöt éve a Tea című tévésorozat egyik szerepét alakítottam. Ő azt mondta, hogy mindig nézi ezt a műsort, és azért szereti, mert olyan előadókat láthat benne, akik néhány percre tőlük idegen műfajban mutathatják meg egy kevéssé ismert oldalukat. Ezt aztán én is tapasztaltam: színészként is nagy kihívást jelentett hétről hétre eltérő stílusokban bemutatkozni.

Az utóbbi időben több előadást is rendeztél – hogy készülsz fel egy-egy rendezésedre, más-e a munka egy kiszámított bohózat esetében, mint mondjuk a 4x100-nál vagy A helység kalapácsa esetében volt?

Kőszínházi pályafutásom előtt egy meseszínházban dolgoztam, ahol írtam és rendeztem is, szóval mindig foglalkoztatott ez a terület. Az is, hogy mindenért én vállalom a felelősséget. Sok évig aztán kielégített az, hogy színész legyek, de később elkezdett hiányozni valami… De ezt csak valahol nagyon mélyen, belül éreztem – évekig én sem raktam össze, hogy pontosan mire is vágyom.

Aztán egyszer csak a Centrál Színházban felkértek A Hang-villa titkai című mesejáték férfi főszerepére, amire én azt feleltem, hogy megtisztel a felvetés, de mivel már van tapasztalatom a mesejátékokkal, ezért én ezt most inkább megrendezni szeretném (az előadásnak még nem volt kijelölt rendezője). Puskás Tamás először csak hümmögött, két nap múlva aztán beadta a derekát. A bemutatót követően olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, hogy úgy éreztem, lehet keresnivalóm ezen a területen.

Ezt követően legtöbbször valóban vígjátékokat rendeztem – megjegyzem, ezt sem tartom könnyűnek, erre is nagyok keményen kell készülni –, az első drámai rendezésem az általad is említett 4x100 volt. A legnagyobb tanulsága és újdonsága az volt a számomra, hogy elég komolyan elemeztük a színészekkel a karaktereket és a szituációkat – hogy megtaláljuk, mi rejlik egy szituáció, egy konfliktus mögött, meddig tart az adott helyzet, mikor lépnek túl a szereplők… Nagy szerencsém, hogy élő szerzős darabról beszélünk, és Egressy Zoltánnal nagyon jól tudtam együttműködni. Minden általam felvetett változtatásban meg tudtunk vele egyezni.

A most következő évadban is várnak rád rendezői feladatok?

Támogatást kaptunk egy teljes egészében általam kitalált projektre: ha minden jól megy, valamikor az idei évadban bemutatjuk a rendezésemben Heiner Müller Kvartettjét, Lakatos Márk és Bocskor Bíborka főszereplésében. Még semmi sem biztos, de már most is nagyon várom ezt a lehetőséget.

A Karinthy Színház következő évadának utolsó bemutatója a Tanár Úr kérem lesz, aminek rendezésére Karinthy Márton kért fel. Mivel hosszú évekig nagy sikerrel ment ez az előadás a színházban, így nagyon érdekes vállalkozás, hogy az alkotótársaimmal - Deres Péter, Nyitrai László, Mtáhé Zsolttal - újragondoltuk asz előadást.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!