A monumentalitás árnyékában

Valerian és az ezer bolygó városa (francia sci-fi, 2017)

Szép, jó, látványos, sőt egy bizonyos szintig még eredeti is. De…

Kicsit zavart már valamelyik előzetesben is, hogy a készítők a film csáberejét az elképesztő mértékű CGI-ban határozták meg, mintha a fantázia és a látvány között direkt egyenlőségjel lenne. A rendező Luc Besson viszonyítási pontnak tekintett Ötödik elemére (vagy bármelyik másik filmjére) elsősorban nem a vizualitása miatt emlékszünk, habár tény, hogy a maga korában nem lehetett panasz a filmeknek erre az aspektusára sem. Mindenesetre leszögezhetjük, hogy a Valerian és az ezer bolygó városa szemkápráztató, sőt az egész film lényegében másból sem áll, mint egymásután érkező vizuális orgazmusokból (szóval, aki teheti, nézze 3D-ben, megéri). Alternatív dimenziók, szimulált valóságok, űrbéli csaták és különböző fajok – hol eltávolodva, hol rájátszva a műfaji konvenciókra (különösen a Star Warsra). A vásárjelenetre pedig még évek múlva is emlékezni fogunk.

vdf-55046rv3_final_high-res.jpg

A világépítés sikeres, nem ismerünk meg mindent, marad tér a fantáziának és ez máris több, mint ami sok kortárs fantasztikus filmről elmondható. A nagy mítosz, a nagy esemény azonban hiányzik – nincs kiválasztott, nincs az egész mindenséget felforgató háború vagy jóslat. Ez adott esetben még pozitívumnak is elkönyvelhető, hiszen a történet középpontjában egy minden szempontból peremre szorult faj áll, átvittebben a barbárság, a migráció, a piciny népek közötti együttműködés kérdése. (Igaz, mielőtt forradalmat kiáltanánk, a sci-fik általános vizuális rasszizmusa, azért ha enyhébben, de itt is megjelenik – az átlagpolgár inkább emberszabású, a durva, kannibál barbár faj kevésbé.) Költőibben fogalmazva a téma a jelentőségünk és jelentéktelenségünk a végtelen mindenségben.

Besson játékos stílusa eltávolítja a filmet a hollywoodi tömeggyártmánytól: a repülő iskolabusz, az emberi koponyát vágó tojásnyitó, a hősnő sajátosan ironikus karaktere (Cara Delevingne). Sőt még a folytatás előkészítése sincs lenyomva a torkunkon.

vdf-22789rv3e.jpg

A beharangozott és sokak által remélt kultikus formabontás azonban elmarad. Minden stílus, CGI és kisebbségekről szóló aktualitás mögött mégiscsak a megszokott történetvezetés, kiszámítható fordulatok lesznek dominánsak. A főszereplők közötti kapcsolat bántóan kibontatlan marad, a drámai pillanatok sokszor erőltetettek (mikor tudnak már végre tényleg tragikusan megölni egy mellékszereplőt a forgatókönyvírók?!). Egy kis plusz komplexitást elbírt volna még a film a sok vizuális gyönyör mellett, vagy egy kis plusz logikát (az egyik pillanatban még falakon lehet átzúzni egy páncélzattal, a következőben egy vékony faketrec már problémát jelent).

De minden hibája ellenére a Valerian valószínűleg még így is az év egyik legjobb fantasztikus filmje – jól mutatja, hogy a jedik és szuperhősök mellett is van még említésre érdemes létforma a filmes világűrben.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!