Az ördög és a Tanár úr kérem is visszatér a Karinthy Színházba

Szabó P. Szilveszter ezúttal rendezőként és főszereplőként „maga az ördög” lesz.

A Karinthy Színház is bejelentette a 2017-18-as évadának bemutatóit. A következő szezon premierjeinek sorát Karinthy Márton rendezése nyitja meg, a Pulitzer-díjas író, Thornton Wilder A mi kis városunk című darabjával.

karinthy_utcafront_4_of_4.jpg

Ezt követően, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Balikó Tamás emlékének tiszteletére, a színház újra előveszi legutolsó ottani rendezését, Molnár Ferenc feszes vígjátékát, Az ördögöt. Melyet ezúttal az Operettszínház népszerű színészével, a Karinthyban Az ördög korábbi változata mellett A bolond lány egyik főszerepében is színpadra lépő Szabó P. Szilveszter címszereplésével és rendezésében láthat a közönség.

Azt követően, hogy az előző évad során a Nercbanda révén a musical-műfaj is teret kapott a Karinthyban, még ebben az évben színpadra kerül egy igazi Eisemann-operett, a XIV. René is. A műfajjal együtt a rendező is most debütál a Karinthy Színházban, hiszen Csizmadia Tibor eddig még nem dolgozott a budai teátrumban.

31522468901_bfcd8426f5_k.jpgNercbanda (fotó: NIRD Photography)

A 2018-as év szintén egy újdonsággal indul, hiszen a Nézőművészeti Kft--vel koprodukcióban Rejtő-köpönyeg címmel Rejtő Jenő életéről készülő előadás rendezője és egyben egyik főszereplője Scherer Péter lesz.

Karinthy Frigyes nem csak a színház névadója, de az egyik legtöbbet és leghosszabban játszott sikerdarabjának, a Tanár úr kéremnek a szerzője is egyben. Mely, a következő évad zárásaként, ezúttal megzenésítve, és a színház ígérete szerint fiatalos lendülettel fűszerezve, Simon Kornél rendezésében kerül újra bemutatásra.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!