POSZT 6. nap – Értékek és ítéletek

Móricz Zsigmond is hús-vér gondolkodó ember volt, saját értékrenddel és előítéletekkel.

Meggyőződésem, hogy a Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtigja (az általam látottak közül) az év legerősebb, legsikerültebb és a maga visszafogottságával együtt is leghatásosabb előadása, és mint ilyen, a POSZT fődíjának is a legnagyobb esélyese. A móriczi világ élő ábrázolása, a kivételes színészi játék és összjáték, a különleges zenei és képi világ mind-mind kiemeli az előadást nemcsak a tavalyi évad egészéből, de a POSZT versenyprogramjának (jól) válogatott mezőnyéből is.

kivilagos.JPGGáspár Tibor (fotó: Gálos Mihály Samu)

Most azonban nem az előadásról szeretnék beszélni – azt már megtettem –, hanem arról, hogy kétszeri nézés után is milyen újdonságokra derülhet fény egy, a műről szóló, korrekt, sok aspektusra rávilágító szakmai beszélgetés során. Az érdem ezúttal tehát Rusznyák Gábor rendező és a többi alkotó mellett a műsorvezető Lévai Balázsé, a felkért hozzászóló Enyedi Éváé és Gáspárik Attiláé, valamint a saját korábbi átdolgozása révén a Móricz-kisregényt behatóan ismerő „önkéntes hozzászóló” Závada Pálé is.

Mindkét alkalommal, amikor láttam az előadást, alaposan belegondoltam mind a történetkorabeli, mind Móricz-korabeli, mind a jelenkori szempontból abba, hogy mit jelentettek, jelentenek a mű központi kérdésfelvetései. A dzsentristílus, a kései, megmaradt hűbéri rendszer, az előadás által továbbárnyalt nemi felvetések és természetesen a zsidókérdés.

Móricz Zsigmond szempontját azonban, hogy számára mi mit jelentett, nem ismertem: egyrészt nem olvastam a naplóját (bár ezután ezt mihamarabb pótlom!), másrészt valahogy furcsa is belegondolni abba, hogy egykor a ma már általános iskolákban is kánonként tanított Móricz is volt „élő szerző” saját gondolatokkal, értékrenddel, előítélettel. Márpedig az – és ez a hozzászólók idézetei alapján erőteljesen megjelenik Móricz naplóiban –, hogy maga a szerző sem szívlelte a zsidókat, és a Kivilágos kivirradtigban részben e feletti bűntudatának adhatott hangot, megint csak más szempontból világítja meg az amúgy is remek előadást.

Amelynek egyik legnagyobb erénye az a – nem tudok rá jobb szót – távolságtartó objektivitás, amellyel némi humor és markáns rendezői koncepció kíséretében pusztán bemutatja, megmutatja a történetet, nem pedig értelmezést, értékítéletet állít. A miskolci Kivilágos kivirradtig ennél sokkal többre képes: minket vesz rá arra, hogy saját értékítéletünket fogalmazzuk meg. Ami aztán kinél-kinél olyan, amilyen…

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!