Titkos és misztikus

Twin Peaks (3. évad)

Nem kell csalódnunk: megvan a hamisítatlan lynchhangulat, misztikum és borzongás, és persze a fekete humor.

Laura Palmer a Twin Peaks második évadának végén megígérte Cooper ügynöknek, hogy 25 év múlva újra találkoznak… és lőn. Az év egyik leginkább várt folytatása végre a televízió képernyőjére került, hogy megtudjuk, milyen is lesz ez a negyed századdal későbbi találkozás. Nagy várakozások előzték meg a 90-es évek kultsorozatának folytatását, és ezek továbbra is fennállnak, hiszen a most kijött első két részt tizenhat másik követi majd.

twinpeaks3.pngFotó: Suzanne Tenner

25 év egy komplett emberöltő: egy teljes generáció nőtt fel azóta, mióta Cooper ügynök a Fekete Barlangban rekedt, miközben alteregója rászabadult a világra, hogy az őt gazdatestként használó Bob folytathassa nem éppen áldásos tevékenységét. 25 év után nemcsak a rajongók és a mezei nézők elvárásait kell teljesíteni, hanem bizony áthidalni ezt a nem kevés időt, ami alatt az eredeti színészgárdából is sokan eltávoztak már közülünk – például a sorozat szempontjából legfájóbb veszteségként a főgonosz Bobot játszó Frank Silva. Aki meg él, azon természetesen meglátszik a huszonöt év, olykor bele is telik egy kis időbe, mire azonosítani tudjuk az illető színészt, hiszen többségük ez idő alatt nem játszott közismert filmben vagy sorozatban.

Az új évad nagy csapdája lehet, hogy emlékművet állít a híres első kettőnek, vagy keserédes nosztalgiába fullad. David Lynchnek és Mark Frostnak egyszerre kell folytatnia a kultuszművé vált alkotást, miközben tekintettel kell lenniük a megváltozott világra, és mégis valami újat, hogy azt nem mondjuk, eredetit kell tető alá hozniuk, amivel azokat is meg tudják szólítani, akik az első két évad idején még csak nem is voltak a világon. Bár az első két rész alapján még nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni, azért valamifajta provizórikus ítéletet mondhatunk.

Ha azt nézzük, hogy egy első rész feladata az, hogy kedvet csináljon a többihez, a harmadik évad nyitóepizódja (pontosabban dupla epizódja) elsőrangúan teljesíti ezt a célkitűzést. És nemcsak azért, mert nem vonultatja fel rögtön az egész régi gárdát, hogy maradjon muníció a nosztalgiára a következő részekre is, hanem mert rögtön számos izgalmas szálat indít el – régieket és látszólag újakat egyaránt. Így látjuk a két Cooper ügynököt: az egyik a Laura Palmerrel való beígért találkozás után a Fekete Barlangból próbál szabadulni, a másiknak meg semmi kedve nincs visszatérni oda, miközben fapofával hagyja maga mögött a hullákat. Feltűnik Sólyom seriffhelyettes, akinek Tuskó Lady tuskója szolgáltatja az újabb megoldandó rejtélyeket; egy rövid jelenetben ismét bepillantunk Benjamin Horne irodájába, miközben egy rejtélyes gyilkosság borzolja kedélyeinket, valamint egy végzetesre sikerült szeretkezés is színesíti a sötét összképet.

Nem kell csalódnunk: megvan a hamisítatlan lynchhangulat, misztikum és borzongás, és persze az elmaradhatatlan fekete humor, ami még a legfélelmetesebb pillanatokat is képes nevetésbe fordítani. Kyle MacLachlan még mindig formában van, különösen gonosz Cooperje telitalálat – kíváncsiak leszünk, mi lesz majd, ha a két Cooper összetalálkozik, amit azért valószínűsíthetünk. Angelo Badalamenti főcímzenéje persze maradt, és a filmzene is a régi – kellően lúdbőröztető vagy idegtépő, kinek hogy.

A Twin Peaks visszatért, és bár még sok a kérdőjel bennünk, az biztos, hogy legközelebb is a képernyő elé ülünk.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!