Rettenetes meztelenség

Elza k. (Ódry Színpad)

Nem gondoltuk volna, hogy egy fiatal lány testének látványa ennyire nyomasztó is lehet.

Jöjjön, aminek jönnie kell, legyünk túl rajta: igen, ebben az előadásban meztelenség van, nyomasztó meztelenség – ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. A történet egyszerű, de nem együgyű: Elza kisasszony, valamikor a múlt század elején, nehéz döntés előtt áll: hajlandó Dorsday úr előtt levetkőzni, hogy az ezért kapott pénzből megmentse a csődközelbe jutott családját, vagy sem?

elzak1.jpgFotó: Gyuricza Mátyás

Nem nagy spoiler, nyilván hajlandó – nem ez az érdekes, és egyébként is, ebben a meztelenségben jó adag furfang van: meztelen lesz főszereplőnk, Elza kisasszony, de nem ússza meg ezt a pucérságot az Elzát alakító Osváth Judit sem. Jól hangzó, „se füle, se farka” elméletnek tűnik persze mindez, tudom, de higgyük el, ez most kivételesen tényleg jelent is valamit, s ebben leginkább az előadást rendező Szilágyi Bálintnak van szerepe.

Szilágyi Bálint végzős bábrendező-hallgató, korosztályának egyik (ha nem a leg!)  ambiciózus alkotója ismét saját fordítást vitt színre, ezúttal Arthur Schnitzler novelláját adaptálta, így jött létre az Elza k. című monodráma, ami ettől még kétszereplős, vagyis másfél, vagy… A számbéli dilemmát az okozza, hogy a rendező, Szilágyi Bálint is néha színpadra áll az ördögi Dorsday szerepében, de eközben végig Szilágyi Bálint rendező is marad, aki, ha nem áll éppen a színpadon, a nézőtér széléről végig testbeszéddel, mimikával kommentálja Elza kisasszony kiszólásait. Iszonyú izgalmas összemosása folyik itt egy karakternek és a rendezői szerepkörnek, amit legfőképpen az kapcsol össze, hogy mindkettő egy fiatal lány levetkőztetéséért tehető felelőssé – így lesz tehát egy meztelenségből kettő. A párhuzam bombasztikus erejű, Szilágyi Bálintnak így már lényegében nem kell egyebet csinálnia, mint nem-színészkednie, hogy az alakítása egyszerre legyen zavarbaejtően hiteles és sátánian gonosz.

elzak3.jpgFotó: Gyuricza Mátyás

Mindez persze semmit nem érne, ha az előadás főszereplője, Osváth Judit nem tudná megteremteni a rettenetesen ellentmondásos Elzát, aki egyszerre van tudatában saját szépségének; aki tudja, hogy ez a szépség hatalom, és aki nagyon kíváncsi is erre a hatalomra, ugyanakkor a felszíni magabiztossága alól lépten-nyomon előbukkan az elemi félelem: félelem a szépségtől, a cselekvéstől, a hatalomtól és önmagától. Az előadás nem is tesz mást, mint mindent elpakol az útból, hogy ezt a belső ellentmondást láthassuk: a díszlet lényegében pár tucat teniszlabda, egy teniszütő és pár üres pezsgősüveg, amik aztán univerzális eszközökké alakulnak – ezek segítségével teremti meg Osváth Judit a meg nem jelenített szereplőket és gyakorlatilag mindent, ami csak szóba kerül.

Elza egészen izgalmas, komplex karakter, Osváth Judit pedig nem szégyell pár centiről belenézni a szemünkbe, nem szégyelli zavarba ejteni a nézőt – játéka kamaszosan szemtelen, akárcsak maga Elza. Ez a különös túlközeliség az, ami a darab csúcspontján a meztelenséget is túl közel hozza, ez a megoldás pedig földhöz vágja a mindannyiunkban élő kukkolót: nem gondoltuk volna, hogy egy fiatal lány testének látványa ennyire nyomasztó is lehet.

 

Tetszett a cikk?
Kövesd az art&go-t Facebookon is!
Film, könyv, színház, zene, gasztro, utazás - élmény!